Másnak is úgy elvették az önbizalmát az iskolákban hogy felnőttként még egy nyomorult tanfolyamra sem mert beíratkozni?

Mindenkiből mást vált ki az iskolai bántalmazás.

Van, aki elhiszi, hogy olyan, amilyennek csúfolták.

Van, aki bizonyítani akar és gőzerővel próbál feljebb jutni.

De tényleg van hatása a további életedre, az, hogy hogyan viselkedtek veled a tanárok és osztálytársak.

Pl én gyerekként nyámnyila voltam, aki mindent csendben eltűrt, ezért a kezdetekben csak simán kihasználtak, utána bántottak is. Látszott, hogy élvezettel próbálgatják a határaikat, mert nem támadtam vissza. Volt, hogy el is vertek.

Eluntam.

Lázadó lettem, pukkancs, jókislány helyett lettem rossz, mindig követtem el csínyeket, beszólogattam a tanáraimnak, semmit sem bízhattak rám.

Nem csináltam sokáig, megbántam. Megint elkezdtem jó lenni, szófogadó, kedves, szorgalmas, de elástam magam.

Gimnáziumba mentem, ahol minden igyekezetemmel azon voltam, hogy bizonyítsak az előző iskolámnak és egyben bocsánatot is kérjek tőlük. A legjobb tanuló akartam lenni.

Annyira törtettem, hogy a tanárok utáltak érte, a gyerekek is. És direkt elkezdtek a tanárok keresztbe tenni, meg folyamatosan próbálták tudatosítani bennem, hogy nem vagyok jó képességű, nem vagyok okos se.

Igazuk volt és, hogy ne a stréber gyerek legyek a társaim szemébe, se a tanárokéba, visszavettem, nem hajszoltam túl magam, nem foglalkoztam annyit a sulival, de már bekategorizáltak és nem jöhettem ki onnan. Érettségiig bántottak a gyerekek és a tanárok is tovább tudatosítottéák bennem, hogy nem vagyok olyan értékes, mint amilyennek egykor éreztem magam. Sok eset volt, ahol kiosztották a dolgozatokat, az enyém pl négyes lett, nem érdekelt különösebben, elraktam, aztán elkapott a tanár szünetben és óbégatni kezdett, hogy látja, hogy szíven ütött és nem akarja, hogy összeomoljak, de nincs meg az a tudásom az anyagból, hogy ötöst kapjak.

Aztán jött az egyetem és megint bizonyítani akartam, hogy nem is vagyok stréber, nem vagyok az, akit bántani kell.

stb stb

Kb ez az iskolai életem.

Felnőttként még volt bennem bizonyítási vágy, ugyanis az egyetemről is úgy mentem el, hogy a tanárok elkönyveltek lusta dixnőnak, aki semmire sem viszi, szóval gőzerővel próbáltam valamit elérni... viszont, mára már nincs bennem a bizonyítási vágy, de az önbizalmamon látszik, hogy sok támadás ért és kicsit abban is, hogy hogyan állok önmagamhoz.

Jó, igazából az egészet én provokáltam ki folyton, mert mindig bizonyítani akartam.

Sajnálom, hogy önbizalomhiányos vagy. Viszont erről szerintem nem csak az iskola tehet. Okolhatod az osztálytársaidat, az iskolai közösséget, az otthoni környezetedet és neveltetésedet, a szüleidet, saját magadat...

Az iskolákban "tömegtermelés" folyik. Sajnos nem mindenki lép ki az életbe úgy ahogy kéne. Minden iskolában van önbizalomhiányos gyerek. Ezért ha bezárnák az összes iskolát akkor még nagyobb lenne a baj.

Javaslom keress fel szakembert.

Nekem is elvették az önbizalmam, bár én magántanuló lettem és elvégeztem a középsulit. Öngyilkossági kísérletem volt, depressziós voltam, sokáig ki se mentem otthonról csak vizsgázni meg ahova muszáj volt..

Kellett a pénz ezért fél év múlva elmentem dolgozni, gyárba. Levelezőn jártam egyetemre.

Később elvégeztem egy vagyonőrit a munkaügyin keresztül...a vagyonőrködés sokat segített abban hogy önbizalmam legyen. Kemény lettem, határozott. Már tudom kezelni a s3ggfejeket.

Bárcsak akkor is mertem volna ilyen lenni, és nem a "ne foglalkozz velük akkor abbahagyják" tanácsokat fogadtam volna meg....minden másképp alakult volna. Nem lett volna ilyen sz4r a fatalkorom.

Nagyon bánom, hogy nem vertem szét a fejüket.