Mit tegyek, ha gyomorgörcsöm van az óra és a tanár miatt? Még lehetséges, hogy lesz valaki, aki leadja?
Sziasztok!
Az történt, hogy idén lettem tizenegyedikes és mivel mindig is töri volt a kedvenc tárgyam, jártam belőle versenyekre, felvettem faktnak. A tanárt, aki 9-10.-ben tanított sokan nem szerették, de én bírtam. Most idén két tanár visz törifaktot, és én sajnos nem a régi tanárhoz kerültem, hanem egy másikhoz, aki nagyon furcsa ember, a magánéleti gondjai miatt nem tud tanítani igazán. Nekünk már múlt héten is be kellett menni tanévet előkészítő dolgok miatt és ez a tanár megtalált engem és egyből rám sózott ilyen feladatokat, hogy írjam össze miket tanultunk tavaly meg csinálják ülésrendet, névsort. Ma meg odajött hozzám és azt mondta, hogy részletesen lenyomozott, tudja a teljes nevem és a lakcímemet, sőt az utcánkat és a házunkat is részletesen leírta (úgy, hogy nem is ebben a városban lakik).
Nekem rossz előérzetem van ezzel a tanárral kapcsolatban, holnap lesz vele az első óránk és eléggé parázok, főként a tanár rossz hírneve és a nekem mondott fura dolgai miatt.
De csak úgy kerülhetek át a régi tanáromhoz, hogyha találok valakit a helyemre. Ezek a cserék sajnos már múlt héten lezajlottak egymás között. Lehetséges ettől függetlenül, hogy valahogy átkerüljek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!