Egy ideje húzza az agyam, de konkrétat nem lép, mit tegyek?
Van egy kollégám, aki pár évvel idősebb(több mint 10), és felettem van jóval a ranglétrán. Kb 3 hónapja húzza az agyam, nem kevés jelet adva. Volt köztük huncut flört, simi, tapi, bújás. Na kb. 1 hete volt az utolsó ilyen dolog, a legintimebb dolog, amit tett eddig valaha. Masszírozott miközben teljes testtel simult, majd utána úgy nézett végig rajtam..úgy, tudjátok van AZ a nézés, na pontosan úgy. Nem tudtam a szituációra konkrétan reagálni, nagyon megszeppentem, de szerintem már az is egy reakció, hogy nem kevertem le neki egy hatalmas pofont (amit joggal érdemelt volna meg, mert mindenestül simult..értitek) Én nagyon szeretnék vele lenni (nem azért, mert feljebb van a ranglétrán, csak megjegyzem), viszont azóta hanyagol, kerül. Mit tehetnék, hogy visszaszerezzem az érdeklődését? Nem merek konkrétan elé állni, és beszélni vele, valami apró jel kéne, amivel könnyíthetnék a dolgon, amitől újra szárnyalna, ami által végre elérném hogy konkrétan megnyíljon, elhívjon valahova és ne csak szórakozzon a munkában.
Kérlek segítsetek. Július végéig adtam időt magunknak. Utána egy hónapig szabin lesz. Ebben az időszakban tenni akarok én is többet a dolog érdekében, hátha a jelemre vár. Félős vagyok, de igazából mér bármit megtennék.
Légyszi cdak korrekt válaszokat adjatok, nincs szükségem trollokra.
Szerintem is az lehet a gond, hogy párja van.
De egyébként légy kreatív, “ezeket a papírokat xy küldte, felhoztam neked!” Közé csusztatsz egy cetlit, hogy tali itt meg ott ekkor. Ha akar tényleg valamit, akkor reagálni fog az üzenetre. Én ezt csinálnám
N
szerintem is foglalt.
biztos, hogy nagyon vonzod, de nem mer túllépni egy határon, és önmagával is viaskodik.
szerintem ne csúsztass semmi üzenetet sehova, mert az ilyen papírok elkeveredhetnek, és nagyon ciki helyzetek alakulhatnak ki.
Akkor lehetne munkahelyi probléma, ha elkezdene "feltolni" a ranglétrán, és kivételezni veled.
Te meg ezt élveznéd, és kihasználnád hogy úgyse "téged rúgnak ki" alapon mindent megtehetsz.
(elég sok ilyen van sajnos)
Lehet van valakije (erre rákérdezhetsz), akkor csak flörtölni akart, mert biztosan bejössz neki, viszont megcsalni nem akarja a párját.
Lehet, hogy a korkülönbség miatt nem mer lépni, főleg mivel feletted van úgy tűnhet ezt akarná kihasználni (és ezt nem akarja)
Szerintem kezdeményezz! Nem haragszik meg érte.
Munkában nem hiszem, hogy árthat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!