Ki lehet bírni úgy egy életet, ha minden nap olyan munkát végez az ember, hogy minden perc szenvedés?

Én is pont két évet bírtam ki.. inkább a kollégák miatt volt kín szenvedés.

Jól döntöttem, hogy felmondtam. Találtam mást, nagyon szeretek ott dolgozni. Nem szabad megalkuvó lenni ilyen szempontból és belenyugodni sem szabad, mert rámegy az egészség. Ha az nincs, semmi sincs..

Nekem nem sokáig sikerült. Rengetegszer volt borzalmasan rossz kedvem, igen sokat sírtam. Volt olyan fura tünetem is, hogy a munkaidő végére már nem bírtam a zajokat, hangokat, mozgásokat. Nagyon idegesítettek, már-már szétrobbantam.

Meg kell próbálni tanulni valamit.

Nem. Belebolondulsz. Egy idő után rá fog menni minden emberi kapcsolatod, az idegrendszered és az egèszsèged is.

Én 4 évet húztam le olyan közössègben, ahol mindenkit gyűlöltem, és ők is engem. Ràadàsul a szakmàmat is utálom alapból.

Jelenleg egy nagy álmom megvalósítàsàn dolgozom, de mentàlisan annyira ràmentem, hogy szerintem még minimum 2 év lesz helyre rakni magamat fejben, de szerencsére a párom mellettem áll.

Szolzsenyicin: Ivan Genyiszovics egy napja.

10-15- 25 éveket nyomtak rá az ispékre egy szibériai munkatáborban. Minden nap hajnali 5kor kelés ha mínusz 30 fok van akkor is, minden nap fekete kenyér és káposztaleves és indulás melózni gépfegyveres őrökkel, mindez látástól vakulásig 25 évig....

zéró pénzért....

és kibírták? ki.

(többségük......)