Munkaügyis támogatás ideje alatt elküldhetnek a cégtől?
Eddig csak én voltam alkalmazott itt. Decemberben vettek fel, pályakezdő és 25 éven aluli vagyok. Ma mondta a főnököm, hogy felvesznek még egy alkalmazottat ugyanilyen feltételekkel. Nagyon nem örülök neki. Egyrészt, mert az előző munkahelyemen is szörnyű volt nőkkel dolgozni, itt meg elvoltam magamnak eddig, másrészt mert alig van itt munka, sokszor én is csak unatkozok, úgyhogy félek mikor fognak elküldeni. :( Lehetséges, hogy a támogatás ideje alatt kirugnak? Vagy az nekik következményekkel jár? Nem szeretnék megint munkanélküli lenni. :(
24N
@12:47
Miért kéne visszafizetniük?
Amíg foglalkoztattak addig jogosultak voltak az utánad járó támogatásra.
Én is pont ettől félek :( Nyilván ha sokszor nekem sincs sok munkám, akkor logikátlan, hogy felvesznek még egy embert akivel majd egymás mellett unatkozunk. Persze vannak napok, amikor meg rengeteg munka van és enni sincs időm, de meg tudom oldani egyedül is amiket kell. Gondolom nekem kell majd betanítani, ahogy te is írtad, aztán mehetek a francba. Nekem határozott idejű a szerződésem, de eleinte úgy volt,hogy mivel egyedül voltam az irodában, és minden céges papírozást én csináltam, ezért maradhattam volna tovább is.
Ma mióta megtudtam ezt a hírt, teljesen magam alatt vagyok. Nagyon nehezen viseltem a munkanélküliséget, annyira örültem ennek az állásnak. Ha belegondolok, hogy megint itthon fogok ülni hónapokat, nem lesz fizetésem, nem tudok soha külön költözni, komolyan rámjön a sírás. Egyébként sem terveztem nyaralást meg semmit, nagyon spóroltam, hogy haladjak majd valamerre később, de ezek után már abszolút semmit nem fogok venni magamnak, ha nem muszáj.
Vagy nem tudom hétfőn kérdezzek-e rá a dolgokra a főnöknél. Csak jobb tisztán látni, meg akkor lehet rá készülni, bár ki tudja mennyire lenne őszinte.
Sajnálom, hogy negatív tapasztalatod van. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!