Mennyire normális, ha igyekszem védeni a magánéletemet, amennyire csak lehet? Csak én reagálom túl ezeket a kérdéseket?
A kollégáim előszeretettel kérdezősködnek a magánéletemmel kapcsolatban, mivel új munkatárs vagyok, pedig már lassan egy éve dolgozom velük.
Minden érdekli őket. Azt is szóváteszik, ha szabadnapomon a munkahely közelében meglátják az autómat, ahogyan arról is be kell számolnom, hogy mit csináltam a szabadnapomon vagy éppen az ünnepek alatt. Ilyenkor csak annyit válaszolok, hogy „minden a tervek szerint ment”. Azt is megjegyzik, ha reggelente látnak munkába jönni, hogy melyik irányból jöttem, már csak a rendszámomat nem mondják meg pontosan.
Családtagjaimról is kérdezősködnek (ki mit és hol dolgozik, mikor vannak otthon). Már házszámra pontosan is megkérdezték, hol lakom és kivel.
Általában elengedem a fülem mellett ezeket és az ehhez hasonló – számomra – személyes kérdéseket, mert úgy érzem, semmi közük hozzá. Ha már többszöri alkalommal kérdeznek rá, kitérő/semleges választ adok, hátha megunják a kérdezősködést. Már a tarsolyomban van az is, hogy a legközelebbi ilyen alkalommal szóljak, hogy ez nem tartozik rájuk. De nem adják fel, kérdezősködnek.
Nagyon próbálom elhatárolni a magánéletemet a munkahelyi élettől. Úgy vélem, ez nem oda tartozik. Két külön dolog a kettő. Ne az alapján ítéljenek meg, hogy karácsonytól újév elejéig síelni voltam, hol és meddig nyaralok, milyen értékű és mekkora lakásom/házam/autóm van, vagy éppen az, hogy a családtagjaim mit dolgoznak és miért éppen azt, valamint mennyi pénzt keresnek. Ahogyan ne az alapján ítéljenek meg, hogy mennyi pénzből kell gazdálkodnom és ne gyűljenek azért, hogy nincsenek „filléres problémáim”, nem kell hóközepétől az árakat nézegetnem és a legolcsóbb termékeket keresgélnem, valamint már hó végére-elejére már egy vasam sincs. De úgy látszik, ez elég ehhez…
Nekem pont az a furcsa, ha valaki ennyire elhatárolódik.
Én úgy vagyok, hogy a munkahelyem egyfajta második család, meg tudjuk beszélni (bizonyos emberekkel) a jobb rosszabb dolgokat, tudjuk kinek kije van. Persze nem megyünk bele végletekig hogy éppen milyen pózban alszanak a gyerekek a kiságyban, de bizonyos szinten érdeklődünk a másik iránt.
Mit szeret csinálni, ki ő, mi érdekli, milyen a háttere. Tudjuk ki merre nyaral, még képeket is mutatnak. Tőlem is kérdezik mikor merre jártam.
Vagy például szeretek túrázni, biciklizni, kimozdulni. Egyik munkatársam simán mondta, hogy ha arra járok, szálljak meg náluk. Másik mondta, hogy menjek ki hozzájuk és körbe tekerjük a fél hegyet. Harmadik vadászatra hívott.
Egyik legjobb barátomat is munkából ismerem. Már nem dolgozunk együtt, de napi rendszerességgel beszélünk, együtt ebédelünk, munka után elmegyünk valahova. Költözésnél is segített többet.
Előző munkahelyemen is volt havi 1-1 összeröffenés. Még az egyik munkatársunk lakásavatójára is elmentünk, csak a szűk munkahelyi kör. Teljesen jó volt.
Vagy amíg nem volt kocsim, addig volt, hogy 1-1 munkatársam vitt haza vagy legalább egy darabon.
50+ éves főnököm a szülőfaluja emlékkönyvét mutatta, amiben benne voltak a szülei, meg ő is óvodásként. A többiek is képeket mutattak a gyerekükről, van akinek most született gyerek.
Volt olyan is, hogy egyik éppen költözött, és útközben beugrottunk, megmutatta mi hogy áll, milyen lesz. Amikor én költöztem, akkor felajánlották, hogy a céges kisteherautóval segítenek áthozni dolgokat.
Én úgy vagyok, ha már valakikkel napi 8-10 órában együtt kell lenni, akkor csak jobb megismerni őket, mint embert és nem csak várni hogy elteljen a nap vége.
Amondó vagyok, hogy értelmes embernek meg kell tudnia kezelni ezeket a kérdéseket, az sem jó, ha teljesen idegen és elutasító.
Az általad említett kérdések nagy része általában minden munkahelyen elhangzik a másik felé (Hol töltötted a nyarat? Mit csináltál az ünnepek között? stb).
Azt tanácsolom, hogy a legközelebbi információkat (fizetés) kivéve, ne zárkózz el a válasz elől, mert egyre több kérdést tesznek fel, "csakazértis" alapon. Sőt, egyes információkkal rukkolj elő Te magad: "Fiúk, akarok autót venni... vayg: Pocsék idő van, de remélem, két hét múlva az Adrián jobb lesz. Oda számítok menni a családdal..." Lehet, hogy a kollégáid ezt dicsekvésnek vennék, de Te ismered őket.nem én.
Pár munkahelyem volt, de szinte mindenkiről mindent tudtunk, nagyon sokszor még a családtagokról is. Ez nagyon változó.
szerintem nem reagálod túl. bizonyos dolgokat én is elmondok, de csak hogy legyen min csámcsogni, és ne kérdezzenek bele más dolgokba. Főleg egy kolléganőm olyan, hogy mindent de mindent tudni akar. És előfordul, hogy szinte számonkérően kérdezget. Egyáltalán nem veszi észre magát. Nem szeretek bunkó lenni, de őt csak úgy tudom leállítani.
Nekem nem szokványos a magánéletem, nem tudom a szokásos történeteket hozni, ezért nem örülök az ezirányú kérdéseknek.
Szerintem, ha túl akarsz élni, dobj be te is egy gumicsontot, ami nem fontos neked annyira, és hagyd, hogy azon rágódjanak, arról kérdezősködjenek.
Velem előfordul az is, hogy hazudok, csak hogy mondjak valamit, és leszálljanak rólam.
Szerintem is dobj nekik valami "gumicsontot", amin elrágódnak.
Amúgy az a legtöbb helyen érdekli az embereket, hogy hány tesód van, mivel foglalkoznak, szüleid mivel foglalkoznak, hol élnek. Én ezt vettem észre, erről mondjuk simán meséltem is.
Aztán ki tudja, ki teszi jól. Van olyan barátnőm, aki mondta nekem, hogy ő elvált, és után férjhez ment úgy, hogy a munkahelyén ebből semmit sem tudtak (50 éves volt már, kiskorú gyerek nem volt, névváltoztatás sem volt, szóval semmi bejelentenivaló nem volt a munkaügyre). A munkatársaknak pedig nem mondott semmit erről.
8-as, nem azért, hogy 7-est védjem, de az tény, (én itthon élek), de a nővérem Angliában. Irodai munkája van, a lényeg, hogy ott valahogy nem is letyepetyélnek annyit az otthoni, családi dolgokról. Ő bevitt egy magyar kolleganőt itthonról, aztán a csajnak lett ott kint egy barátja. A lényeg, hogy két év együttjárás után szakított vele a pasi, a lány pedig bent a munkahelyen sírt, és sírva mesélte el az egész sztorit az irodában a többieknek. Nővérem mondta, hogy a többség ott nagyon le volt döbbenve, hogy ILYET elmond egy munkahelyen, nem is tudták hova tenni a dolgot. (Nálunk itt Magyarországon pedig egy munkahelyen ez természetes, hogy elmeséli, esetleg sírva, akit lapátra tett, akivel két évig járt.)
Többen is mondták, külföldre szakadtak, hogy más országokban nem teregetik ki így a szennyest a munkahelyen, mint itthon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!