Hogyan lehetnék nyitottabb, barátságosabb?
24 éves vagyok, az egyetem elvégzése után most kezdtem el dolgozni az első munkahelyemen. Szeretek itt lenni, jól érzem magam. Sajnos iszonyú komplexusos, önbizalomhiányos lány vagyok. Ez a mindennapi életben is okoz problémákat, de a munkahelyen főleg. Általánosba és gimibe egy kis vidéki iskolában jártam, ahol mindenkit ismertem gyerekkoromtól kezdve, így ott nem volt gond. Egyetemre két barátnőmmel jártam, megvolt a kis társaságunk. Tehát úgymond mostanáig egy burokban voltam. Most van az első eset, hogy belepottyantam a mélyvízbe. Kedvesek a kollegáim, semmi baj velük. De nem tudok nyitni feléjük. Pl ha valaki beszélgetést kezdeményez, tőmondatban válaszolok, mert rettegek, hogy valami orbitális hülyeséget mondok. Szívesen kezdeményeznék én is, de nem tudom, mit kellene mondanom. Egyszerűen képtelen vagyok velük “barátkozni” és ezen sürgősen változtatni kellene, mert hiába dolgozom jól, egy idő után totál gyökérnek fognak tartani. Ha valaki rámnéz, rögtön arra gondolok, hogy biztos hülyén nézek ki. Ha mosolyognak, azt képzelem, hogy csak illemből vagy ezzel palástolja, hogy kb kiröhögne. Ha valakinek rossz a kedve, rögtön bebeszélem magamnak, hogy velem van baja. Van pl egy férfi kollégám. Nagyjából egyidősek lehetünk ( mindenki más idősebb), így eleinte probált nyitni felém. Kiemelem, nem flörtölt vagy ilyesmi, csak baráti és kollegális közeledés. Soha nem mertem beszélgetni vele, bármit mondott, annyi volt a reakcióm, hogy igen vagy nem. Soha nem tudtam rámosolygni, mert akkor rettegtem, hogy azt hinné ki akarok kezdeni vele. Nem direkt csinálom ezt, de leblokkolok. Utána meg átkozom magam, hogy mekkora lúzer vagyok...Az utóbbi időben már ez a srác sem próbál beszélgetni, érthető módon.
Légyszi ha valaki volt hasonló helyzetben és le tudta küzdeni, adjon tanácsot!
Kérlek ne azt írjátok, hogy iszonyú gáz a viselkedésem, mert azt tudom én is jól. De szeretnék fejlődni. Szeretnék normális, kedves, barátságos ember lenni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!