Miért omlik össze körülöttem minden, mikor már felcsillan egy kis remény?

Nagy nehezen sikerült munkát találnom, mint orvosírnok. Én voltam az, aki megfelelt, felvettek. Ez mellett tanulok.

Nyolcadik napja vagyok ott, de nagyon rossz körülmények között. Nem lenne semmi probléma semelyik ott dolgozóval, ha nem lenne egy ,,szőke" nőcske, aki mindig mindent jobban tud mindenkinél. Ő neki kellene engem betanítani.

Első nap szemlélőként voltam jelen, majd, amikor géphez kellett ülnöm, akkor igyekezett engem megalázni mások előtt és ordibálni rám. Ha kérdeztem valamit, mert nem tudtam, nem válaszolt. Az orvossal egészen közeli (szeretők) kapcsolatban van. Ezt még egy ... is látja.

Ehhez nem kell következtetés. Az orvos engem lebecsül, s, tegnap kijelentette, hogy maga mellett látni nem akar engem,s velem dolgozni meg, nos meg akar tőlem szabadulni.

A nőcske pedig, állandóan dirigál. Mások előtt (nem tudom kinek akar megfelelni), de nem, hogy segítene, hanem jó hangosan és flegmán szól hozzám, ordibál és, ha úgy szólok vissza, akkor rögtön mindenkinek szid engem. Persze, a hátam mögött, amit visszamondanak nekem.

És itt egy kórházról van szó! Elsőnek, nagy szeretettel fogadtak engem, s, mondták, ha suliba kell menni, nyugodjak meg, mert, van, aki helyettesít és menjek nyugodtan. Csakhogy, mikor felvettek, kikötötték, hogy két hónapra három hiányzásom van és azt csinálok az iskolával meg a három szabadnappal, amit akarok.

Most nem tudom, mi tévő legyek, hogyan kellene hozzáállnom. Teljesen el vagyok keseredve, hogy idáig akárhogy is igyekszem soha nem sikerült még semmi. Most arra gondoltam, megpróbálok máshova menni dolgozni.

De addig mit tegyek, hogy álljak hozzájuk, vgy milyen kiút van ebből?