Ha sehova nem vesznek fel dolgozni, akkor mit csináljak magammal?
Keress állást napi 8 órában. Vagy amennyi időben képzed magad, annyival csökkentheted ezt az időt, de minimum 1 órát tölts aktív kereséssel.
Normál esetben sokkal többen jelentkeznek egy állásra, mint ahány embert felvesznek, úgyhogy attól még, hogy alkalmas vagy egy állásra, attól még lehet, hogy van jobb jelölt. Lehet, hogy megbízhatóbbnak tűnt, lehet, hogy csak jobban kijött a leendő főnökkel (ha már napi sok órában együtt kell dolgozni, akkor ez egy fontos szempont), de bármi más is lehet. ez nem jelenti azt, hogy béna vagy, csak annyit, hogy más jobban illett oda (vagy legalábbis úgy tűnt interjú alapján). Ha elég helyre jelentkezel, akkor előbb utóbb fel fognak venni, csak nehéz elfogadni a sok visszautasítást.
Egy pozícióra nem ritka, hogy 20, de akár 50 ember is jelentkezzen, szóval, amíg nem jelentkeztél legalább 20-50 helyre sikertelenül, addig még csak azt se mondhatod magadról, hogy átlag alatti eredményt érnél el. (persze ez a 20-50 ez attól függ, hogy mire és hol jelentkezel)
Az összes ember így születik. A kisbabák, nem túl ügyesek, még járni sem tudnak, beszélni sem tudnak, nem is erősek, stb. Minden amit ezen felül tudni szeretnél, azt meg kell tanulni és gyakorolni kell, utána menni fog. Menj el edzeni és nem leszel gyenge. Gyakorold azt amiben béna vagy és nem leszel bén. kezdj el tanulni és nem leszel hülye. Ilyen egyszerű.
Ha meg magadat sem vennéd fel, akkor meg ne lepődj meg, hogy más sem fog.
Szerintem már látják rajtad, hogy semmi kedved oda menni dolgozni.
Én is vékony vagyok, nem bírom a fizikai munkát, nem szeretem az embereket, van végzettségem, mégis elmentem gyárba 1-2 hónapra amikor nem volt más lehetőség. Folyamatosan jelentkezgettem közbe más helyekre, amikor pedig tudtam, tovább léptem.
Játszd meg magad az interjún, ne lássák rajtad, hogy csak azért mennél oda, mert nincs jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!