Ti hogyan birkóztok meg a munkahelyi környezettel, avagy hogyan legyek törtető és jellemtelen?

Ezt amolyan elméleti és provokatív kérdésnek szántam, bár néha tényleg elgondolkodok, hogy mit rontok el. Mostani helyzetem: hónapok óta dolgozok egy cégnél, viszonylag elvagyok, bár több ember munkakörét végzem egyedül. A főnök egy minden hájjal megkent üzletember, de jól is lenne ez így, ha nem várná, hogy minden pillanatban csodálva legyen annak ellenére, hogy emberileg hagy némi kivetnivalót maga után. Bár az elején velem mindig is udvariasnak hatott, én is megtiszteltem őt, mint főnököt, de mindig is átláttam rajta, ezért megtartottam a több lépés távolságtartást. A környezetemben viszont majdnem mindenki őrült módjára nyalja a s*ggét, elképesztően erőltetett módon röhögnek még a legundorítóbb poénjain is. A közvetlen (nő) főnököm is olyan kamu vihorászást vág le ezeken az idióta vicceken, hogy rossz hallgatni.

A lényeg az, hogy ez nekem sohasem ment. Nem csak itt, máshol sem. Könnyen kijövök másokkal, meg is erőltetem magamat, de ha egyszerűen látom, hogy a másik egy hazug p*csa, akkor miért nyaljak be neki, csak mert mások is ezt teszik érdekből? Körülnézek magam körül, és azt látom, hogy szemben imádás van, de egymás háta mögött valami elképesztő aljasul megy a hazudozás, a fúrás, a kitúrás, a napraforgás. A fent említett közvetlen főnököm is csak valakinek az ismerőse, nem ért semmihez, mégis egész nap azt hallgathatom, hogy mekkora zseniális elme és hozzá képest csak kis senkik vagyunk. Én ezt sosem tűrtem el, sosem asszisztáltam neki ehhez, persze utál is rendesen, és ott tesz keresztbe, ahol tud.

Pár hete érzem, hogy közeleg az én kifúrásom is. A nagyfőnök legutóbb is elsütött valami ezerszer hallott poént, persze megint mindenki veregette a vállát, csak én nem, dolgoztam tovább csendben. Erre képes volt mindenki előtt megszólítani, hogy mi a gondom, mi az oka annak, hogy nem nevetek.

Igazából már ezelőtt is ki voltam pécézve, de úgy érzem, hogy ez volt az utolsó csepp. Egyébként nincs nagy szám, ne úgy képzeljetek el, mint aki nem tud viselkedni. Talán néha túlságosan is visszahúzódó vagyok. Egész egyszerűen csak nincs kedvem színészkedni, gerinctelenül behódolni másoknak. Az a helyzet, hogy tudom, a munkám minősége kevesebbet számít, mint az, hogy én mennyire vagyok részese ennek a mérgező körnek, aminek amúgy sosincs vége, mert mindig van kit utálni, mindig van kit leminősíteni, mindig jön egy újabb idióta vicc, ami előtt le kell borulni. Ez igazságtalanság.

Én tudom, hogy ez nem egyedi eset, és elsősorban nem is ennek a mostani helyzetnek a megoldására szeretnék válaszokat. Egész egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan birkóznak meg ezzel? Ez csak amolyan "itthoni mentalistás", vagy ne általánosítsunk? Ti hogy érzitek?

Elnézést, hogy hosszú lett, de el vagyok keseredve. Nem tudom, min kellene változtassak. Őszintén szólva valahol nem is szeretnék semmin sem, de tudom, hogy a legtöbb helyen ez megy, és ha elmegyek innen, lehet ugyanígy fogok járni. Megoldás?