Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Munkahely jogosítvány erőlteté...

Munkahely jogosítvány erőltetése? Kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Üdv!


Egy ideje fogalmazódik bennem ez a kérdés, ezért úgy döntöttem, hogy kiírom ide, és megkérdezem, hogy ebben az ügyben kinek is van igaza.


Zanzásítva: Tavaly kezdtem egy részmunkaidős raktáros állást. Az állásinterjún megfeleltem, bár hiányolták a jogosítványt, de jó lettem nekik így is.


Elteltek a hónapok, megvoltak velem elégedve illetve én is a munkahellyel.


Azonban tavaly nekiláttam a KRESZ-nek. Főleg nyomásra, mivel a vezetés teljesen hidegen hagy. Itthon is erőltették, a munkahelyen is volt mindenkinek, illetve egy kényelmi szempontnak tartom az autót, ezért jött ez a döntésem (A-ból B-be eljutni).


A munkahelyen be kellett jelentenem, ugyanis potyára nem akartam szabadságot kivenni, és mondtam, hogy KRESZ vizsgára mennék. Természetesen nagyon felspanolódtak, azonnal vérszemet kaptak, hogy engem majd bárhova lehet küldözgetni friss jogsival, és mondjuk nem egy nálam nagyobb pozíciójúnak kell kiszállítani az árut. Ugyanis tudni illik, hogy itt mindenki csinál mindent, mivel kis vállalat, és nem vesznek fel sok embert. Ha van munka, a nem kompetenseknek is be kell szállni (pl. üzletkötőnek a szakmunkába).


Visszatérve a lényegre. Naponta kérdezgették, hogy mikor kezdem a vezetést a sikeres KRESZ után (kb. 1 hónapja tettem sikeres KRESZ-t). Én viszont még nem akarom most azonnal elkezdeni, mivel eléggé összejöttek a dolgok a magánéletemben. Az már másik kérdés, hogy az autót sokadszorra sem sikerült elindítani, mivel kipróbáltam, és amikor esetleg beindult valahogy, nagyon nem érdekelt a dolog, teljesen idegenkedtem tőle. De a fő ok, hogy most az idegrendszerem nincs a toppon.


Egyik nap már kiakadtam a folyamatos napi kérdezgetéstől és megmondtam a főnöknek, hogy nem tudom mikor lesz meg a jogosítvány, mert tele vagyok magánéleti gonddal. Nem mondott rá semmit, viszont elgondolkodott, láttam rajta. Először is az EÜ tanfolyamot akartam júniusban lerakni, de már más kollegák is hajtottak, hogy menjek előtte vezetni, ne várjak már ennyit.


A fő gond viszont az, hogy még ebbe a 4 órába sem tudnak munkát adni. Az egész napom üresjárat, fél óra alatt megvagyok, után semmi dolgom, gondolom már észrevették. De erről én tehetek? Ha van munka, tisztességesen ellátom a feladatom, de ha nem tudnak adni, akkor miért vettek fel jogsi nélkül?


Kérdésem az, kinek van igaza ebben a történetben, és mire számíthatok? Keresnek egy jogsis személyt helyettem, vagy érdemes lenne nekem elgondolkodni a váltáson, mert amúgy ahogy észrevettem nagyon elégedettek velem?


A legfontosabb infó amúgy: A jogosítványt teljesen én fizetem, ők egy petákot sem adnak bele, amit nem is várok el, viszont ők elvárnak tőlem...


2018. máj. 23. 13:48
1 2 3
 1/27 A kérdező kommentje:
26 éves férfi vagyok egyébként, ez lemaradt.
2018. máj. 23. 13:48
 2/27 A kérdező kommentje:
Elnézést, most tavasszal láttam neki a KRESZ-nek, elírtam :)
2018. máj. 23. 13:50
 3/27 anonim ***** válasza:
29%

Azaz 26 éves fiú vagy.


Nem tetszik, hogy olyasmit kell is csinálnod a munkában, amihez nem fűlik a fogad?

2018. máj. 23. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
100%
Megegyznek velük h ha felvesznek 8 orasra akkor fuvarozok ha nem akkor nem
2018. máj. 23. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 piriiiii ***** válasza:
100%
Én nem foglalkoznék a helyedben ennyire azzal, hogy mit beszélnek a munkahelyen a jogsid megszerzéséről, elvégre nem az ő dolguk, mivel nem volt feltétele az alkalmazásodnak. Viszont minél hamarabb le is raknám a jogsit. Mert aztán örökké el fogod húzni, halasztani. Most már nincs messze, hogy megszerezd. Ráadásul, miután megszerezted, a munkahelyi feszültség is oldódik.
2018. máj. 23. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 A kérdező kommentje:
3-as, te a mi a francról beszélsz? Reménykedtem, hogy csak normális választ kapok, de mindig van valaki, aki iderondít... Raktárosnak vettek fel, és van egy papír (szerződés), hogy mi a kötelességem és a feladataim -> ezt mind becsületesen el is látom. Elárulom, sehol nincs benne fuvarozás. Akkor miről is beszélünk?
2018. máj. 23. 14:11
 7/27 piriiiii ***** válasza:
60%

Mondjuk kicsit tényleg vicces, hogy felvettek 4 órában és még neked áll feljebb, ha kérdezgetnek, hogy mikor leszel valóban használható?

Én 16 órázom amúgy, 2 nap munka, 2 nap pihenés, és mellette csinálom a jogsit.

2018. máj. 23. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 piriiiii ***** válasza:
68%
Hát, kérdező, Te írtad, hogy már az állásinterjún is hiányolták a jogsidat... tehát csak jószándékból vettek fel, hátha jó leszel valamire. Nem?
2018. máj. 23. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
Azert 4 orarar felvesznek nem valami nagy dicsőség azert nem ölnem meg magamat, összetöröd a kocsit akkor ki fizeti majd meg ?
2018. máj. 23. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 A kérdező kommentje:
Igen, ezen én is gondolkodtam, ráadásul elég drága kocsikról van szó...
2018. máj. 23. 14:18
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!