Egy vásárló ok nélkül ki akar rúgatni?
Lassan két éve dolgozom a jelenlegi helyemen a pénztárban. Diákmunkán egyetem mellett, mert másként nem tudnám fenntartani magam.
Egyes vásárlók már névről ismernek, köszönnek az utcán, senkinek soha semmi baja nem volt velem. Vannak, akik bunkóznak, de ők a kollégáimmal is, válogatás nélkül.
Viszont van egy kislány (16 körüli), aki már agyamra megy a családjával együtt.
Nem tudom, mi baja velem. Soha nem bántottam, azt se tudom, mióta jár hozzánk. Egyik napról a másikra csak elkezdte a minősíthetetlen viselkedést, már egyszer a főnököm is megkérdezte, minden rendben-e nála.
Van egy nővére, ugyanilyen undok, ahogy az anyjuk is.
A múltkor azzal szórakoztak, hogy beálltak a sorba, és elkezdtek mindannyian alpári hangokat kiadni, nem törődve vele, hogy a vevők és a kollégák is bámultak már.
Ma azzal jön be, hogy jó hangosan beszól rám vonatkozólag, hogy "Nem igaz, hogy ez még mindig itt van!" Sajnos "ez" nem tud máshol lenni, mert ez a munkahelye.
Direkt beállnak hozzám a sorba, holott 3 másik kassza van rövidebb sorral. Akármit mondok, mind a hárman ismétlik, mint az idegbajos papagáj, az összes vevőm kellemetlenül érzi magát, állnak át máshová.
Amikor odajönnek hozzám, akkor már egy ideg voltam, erre az egyik lány benyögi "Most meg mi van, mit stresszelsz?", de olyan hangsúllyal, mintha a kutyájához beszélne.
Annyira akartam, hogy húzzanak már, fejezzék be a mutogatást, pózolgatást, szemét beszólásokat.
Erre az anyjuk benyögi: "Nem kérted a klubkártyámat"
Mire mondom, hogy sajnálom, de már fizetett, ha tudja, hogy van kártyája, akkor ne fizessen addig, ameddig nem adja át, előfordulhat velem is, hogy elfelejtem. Legközelebb nem fog megesni"
Erre elkezdett hisztizni, hogy merem, milyen legközelebb, mit képezelek magamról. Erre megmondtam neki a lehető legnyugodtabb, legkedvesebb hangsúllyal "Szíves elnézését kérem, igaza van. További szép napot kívánok. Viszontlátásra"
Erre még mindig vihogva kimentek.
Hogy két kamasz ilyen, az oké, de hogy az anyjuk is....
Nem akarok senkit minősíteni, de sosem vettek még nálam semmi mást, mint dohányt és alkoholt.
Nem kissebbségi család.
Dohányt nem csak dohányboltban lehet venni???
Ha ennyire feltűnőek, akkor ha már bejönnek, figyelni kéne rájuk a biztonsági őröknek. Főleg, ha még balhéznak is.
Nem Magyarországon történt, nálunk sajnos nincs őr, és a dohány is minden szupermarketben megvehető.
Helyi család, nem valami bevándorló (roma, arab, akármi), tehát nem kisebbségiek.
Csak nem tudtam hová írni.
Mi motiválja az ilyen embereket?
Vagy hogy viselkedjek velük, hogy ne veszítsem el az állásom, meg ne is alázzanak meg azért?
Fizettek már másnál is, de soha senkinél nem rendeztek még jelenetet. El se kezdték meg semmi.
Gondolom, az utcán nem tennék ezt, csak vevőként fölényben érzik magukat.
Jelezd a főnöknek, hogy megalázóan viselkednek bár lehet sz@rik a dologra, ezért ha már tudod azt, hogy e gyökérke család, mikor teszi tiszteletét, kérd meg pár ismerősödet, hogy ők is jöjjenek vásárolni akkor.
Miért?
Beállnak mögéjük a sorba külön s külön, egymást nem ismerve.Ha elkezdik a műsort veled, akkor ők belekötnek a családba egytől egyig, hogy viselkedjenek normálisan, mert...stb szép jelzőkkel lehordva a familit szóhoz sem engedni őket.
Kétlem, hogy 6-7 vevővel kalimpálni mernének, akik a megkövezést jeleit mutatják karóba húzási tervekkel:DDD
A nyilvános megalázásuk a lényeg, abból értenek az "ilyenek" is.
Többé nem mennek a boltba sem, de ezt a többi "vevőd" tudassa velük, jobban teszik:D
Milyen emberek vannak a világon...?
Én is csak a főnökkel való egyeztetést tudom javasolni. Ha legközelebb bejönnek és beállnak hozzád a sorba, azonnal riadóztatni a főnököt, aki kedvesen megkéri őket, hogy fáradjanak másik kasszához, mert a tied be fog zárni (dehogy fog.) Aztán hátha veszik a lapot.
Szerintem egy főnöknek kötelessége és érdeke is lenne, hogy a bolond vevő 1. ne rontsa a légkört és bosszantsa a többi vevőt, 2. védje az alkalmazottját. (pláne, ha nem is Mo-n vagytok, ott talán még emberségesebben bánnak az alkalmazottakkal.)
Majd írd meg, mire jutottatok! Érdekel. :) Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!