Próbaidőn belüli felmondásomról hogyan tudnék írni úgy a főnökömnek (e-mailt), hogy abba ne lehessen belekötni? Hogyha elkezd majd idegeskedni, meg tudjam magam védeni?
Határozatlan idejű munkaszerződésemnél 3 hónap próbaidő lett kikötve. Bár nincs vastagbetűsen feltüntetve, nincs pontos dátum a próbaidő lejártára megadva, írva van, hogy "a felek próbaidőt kötnek ki", s hogy ez 3 hónap.
A szerződésem dátuma Jún. 23, a munkábalépés feltüntetett dátuma 26.-a.
Ezek szerint a próbaidő még tart, ezalatt pedig tudtommal visszamaradt kötelezettség nélkül felmondhatok. Azt írták, hogy még felmondó nyilatkozatot/szerződésbontásról papírt se kell bevigyek, bár ebben még nem vagyok biztos.
Viszont az a gond, hogy a főnökömmel szemben szinte kezdettől fogva rossz viszonyban vagyok. Úgy érzem nincsenek azok tartva, amiket megbeszéltünk, teljesen eltér minden attól, amik "ígérve" lettek.
A főnököm szinte végig szidott, számtalanszor kiabált, káromkodott, fenyegetőzött velem szemben, szó szerint botránnyal zsarolt, fizetésmegvonással riogatott....
A munka meg egyébként számomra már botrányos. Lehet, hogy másnak jobb lenne, de nekem ez így pokol.
A főnök viszont mivel hiába fenyegetőzött már káromkodásokkal vastagon megtűzdelve -többek között - kirúgással, nem tette meg.
Hiába nem jó ez így még neki se - bár (sajnos) jobb, mintha nem lenne neki senki se a helyembe -, nem teszi meg.
Egyértelmű, hogy nekem kell megtennem, amíg kötelezettség, komolyabb felelősség nélkül ezt megtehetem.
Tegnap, utolsó nap is ordítozott, fenyegetőzött, mindennek elhordott; viszont úgy gondolom, ezt használhatnám arra is, hogy erre IS hivatkozva kifejtem neki, hogy nem én vagyok neki a jó ember.
Ma este szeretnék neki a céges levelezőrendszerben (ezt sűrűn figyeli Ő is) e-mailt írni, hogy tovább nem tudom folytatni, legyen szíves a próbaidő aktualitását nézve a szerződést érvényteleníteni.
Ugyanakkor őt ismerve, számolnom kell azzal, hogy nekiáll balhézni (akár rögtön telefonba), hogy minden a nyakába szakad, semmit se csináltam meg, ezt így nem csinálhatom, nem érvényes, botrányt csinál, stb.
Valamennyire talán meg tudom védeni magam, ugyanakkor a kilépő papírjaimat még meg kell majd valahogy szerezzem, így szeretném előre úgy megírni (jelezni) a "felmondásomat", hogy minél nehezebb legyen neki belekötni, minél kevesebb támadható felületet hagyjak.
Ti hogy fogalmaznátok meg ebben a szituációban a próbaidős felmondásotokat?
Vagy ha már volt ilyen, hogyan mondtatok fel próbaidő alatt?
Előre is köszönöm az útmutatást!
:D
Na majd erre jön a "majd belejössz, ügyes vagy, okos vagy, maradj", stb.
Tálcán kínálod a lehetőséget, arra, hogy maradásra bírjanak. Ez majdnem olyan, mintha kéretni akarnád magad.
Ha tényleg nem akarsz maradni, akkor legyél rövid, tömör, közöld a lényeget, ne magyarázkodj. Semmi szükség erre.
A béna szakítós, lekoptatós duma jutott eszembe erről: én meg sem érdemellek. :D
"Na majd erre jön a "majd belejössz, ügyes vagy, okos vagy, maradj", stb."
Igen, csakhogy leírtam azt is, hogy hétfőre ott lesz előtte a felmondás. Szerintem eléggé határozottan és lényegretörően.
Mindemellett szerintem meg nem teheti meg, hogy akkora ellentmondásba kerüljön, hogy maradásra bír EZZEL A DUMÁVAL.
Nem beszélve arról, hogy a dolgok jelenlegi formájában nem csak nekem, hanem némileg neki is sz@r, ha maradok... legalábbis rosszabb, mintha keres egy rendes végzett informatikust.
Felvenni azért vett fel, mert arról volt szó, hogyha bár majdhogynem full kezdő vagyok, majd tanít.
A tanítás, az eddigi rendszerekbe való beavatás elmaradt, ehelyett voltak ordítozások, éjszakázások, gyomorgörcs, erőből kézzel-lábbal megoldás.
De majd meglátjuk... ;)
# 10
Szívesen az útmutatást, de a kedves megszólítás, ilyen főnöknek??? Ez olyan, mint ha egy tömeggyilkost szerény Bambikámnak hívnánk:DDDDDDDDDD
S a levél egy szerelem lezárását vezetné le:)))
Esetleg: "Kedves ember" , kezd így;)..na, ez én lennék:DDD
Magyarul, legyél hivatalosabb.
Tisztelt Xy!
Hétfői napon ( 2017.09.18. )nem veszem fel a munkát és a próbaidő által adott lehetőség szerint felmondok.
Kérem készítse elő a kilépő irataimat, hogy aznap vagy másnap átvehessem.
Köszönettel: "kérdező"
ui: Kellemes hétvégét;)..., ha gondolod:DDD
Azért volt ilyen a megszólítás (a felmondó papír már jóval hivatalosabb), mert ez az a tipikus, tegeződő, minden egyes telefonnál sziát köszönő (még amúgy akkor is, ha 5 perce beszéltünk utoljára) főnök.
Meg két kiosztás között bizalmaskodik egy sort... :D
Úgy gondolom, ha az e-mail is olyan masszívan hivatalos lett volna, éreztettem volna a feszültséget.
Én inkább nem akarom... mint írtam, a sorstól úgyis lassanként megkapja az elszámolást a hibáiért.
De igaz ami igaz, most már megtanultam, hogy kell a távolságtartás a főnökkel... amennyire s amíg csak lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!