Oda-vissza kell működnie? Ha nem vesznek semmibe a munkahelyen akkor te is úgy viszonyulsz hozzájuk?

Attól függ, hogy kiről van szó.

Ha olyan kollégáról, akivel gyakorlatilag azon kívül, hogy ő is ott van, meg én is, de nem együtt, egy légkörben dolgozunk, akkor nem foglalkoznék vele.

De ha nap, mint nap egy légtérben kéne vele lennem, netán még a munkában is segítségére lehetnénk egymásnak, akkor ha valakivel gondom van, vagy neki velem, akkor megpróbálnám megbeszélni vele a dolgokat és normális viszonyt kialakítani az illetővel legalább a munka terén, ha egyébként nem is kedvelnénk egymást.

Ha új munkahelyre kerül valaki, egy darabig megpróbál az ember beilleszkedni, kedvesnek lenni, mosolyogni, de amikor csak ellenkezésbe ütközöl, akkor feladod, mert minek? Mondom ezt annak ellenére, hogy egyszer fordult elő, mert összesen két munkahelyem volt eddig. Az első helyen 25 évet lehúztam. Aztán jött a kekeckedés a másikon, mert azt gondolták, mivel megyei napilapnál dolgoztam, feljebbrendűnek érzem magam, ami nem volt igaz. Sőt, nem is mondtam senkinek épp ezért, mégis kitudódott.

Fordult a kocka, már nem voltam olyan közvetlen. Amilyen a fogadjisten, olyan az adjonisten. Tehát igen, úgy viszonyultam a továbbiakban hozzájuk, mint ahogy ők hozzám.

Nem könnyű egy új helyre beilleszkedni. Tapasztalat. :/

Én a kérdésedet főnök-beosztott viszonyra értem. Hogy egy velem egyenrangú kolléga hogyan viszonyul hozzám, az éppenséggel nem jelent semmit, mert nem neki dolgozok, nem tőle kapom a fizetést és nem neki adom az életem egy részét.

Volt olyan főnököm aki semmibe vett, én azért kitartóan igyekeztem bizonyítani, hogy bezzeg én többet érek annál, hogy engem semmibe vegyenek, na persze csak rövidtávú sikereket értem el... Idővel lemondtam a próbálkozásokról, mert nem láttam értelmét és nekiálltam tükröt tartani, vagyis pont annyira lesz#rtam, mint ő(k) engem. Na ez azt idézte elő, hogy még erőteljesebben kezdték kifejezni a lesz#rást a részükről, és mivel ilyen gyerekes játszmákban semmi kedvem nem volt részt venni, hát felmondtam. Nem is értem miért nem azzal kezdték az elején, hogy nem jövök be, bocsi. Pár kört megspóroltunk volna...

Én egy cég egyik osztályán dolgozom, én vagyok az 5.nő.. hm. Vannak nehéz napok, a szó legszorosabb értelmében és mindenhogy :)

Igazából kötelező összetartani, hogy a munkánkat jól végezzük, mindenki szakterülete az ami, tehát egy projektben muszáj együttműködni. Az más kérdés, hogy mindenki teszi a szépet, és gondol azt, amit. Ezt egy idő után meg lehet szokni. Merthogy van két kolléganő, aki amúgy senkit sem vesz emberszámba..