Kíváncsiságból, volt aki találkozott főnök alkalmazott szerelemmel? Mi lett belőle?
Nem vagyunk nagy cég, így eléggé aktívan benne vagyunk és látjuk.. Nem, nem velem 😄
Kiváncsi lennék arra, hogy máshol ez hogy zajlott? Kihatott a munkára? Ottani kollégákra? Nem szeretném ha pokollá változna a munkahelyem....
Az egyik munkatársam 2 hét után összejött az egyik felettesével, igaz nem a főnöke volt, de a közvetlen felettese (ahogy nekem is, egy munkakörben voltunk). A csaj első munkanapján látták egymást először, 2 hét múlva már a pasi lakásáról együtt jártak dolgozni, azóta eltelt 3 év és már házasok... De csak 6 hónapig dolgoztak együtt, utána a felettes lépett, nem hiszem hogy emiatt, csak kapott egy jobb ajánlatot.
Nálunk nem változott kb. semmi a munkahelyen emiatt, tiszteletben tartottuk hogy ők is emberek, egy szingli férfi és egy szingli nő, korban összeillők, miért ne jöhetnének össze? Csak azért mert munkatársak és a férfi a felettese? Nem tudom, én sose gondoltam, hogy ebből problémát kell csinálni. A munka ugyanúgy zajlott. Mi hárman tartoztunk a felettesünk alá: a barátnője, én, és egy harmadik nő. Soha nem éreztük, hogy nekünk hátrányunk származna a kapcsolatukból, ugyanúgy igazságosan volt elosztva a munka, a barátnő csaj is sokat dolgozott és hajtott rendesen, és nem munka közben élték a szerelmi életüket, nem is nagyon került szóba, bár nem is titkolták és mindenki tudott róla. A felettesünk tök normális volt velünk is.
A munkatársak sem pletykáltak, persze az elején körbefutott a "hír", de mivel nyíltan felvállalták és ők maguk sem csináltak belőle nagy ügyet, és egyiknek sem volt családja vagy semmi kizáró tényező, így nem volt botrány, nem volt pletyka, stb., mindenki tudomásul vette és kész.
Ha normális munkahely, normális munkatársakkal, és a pár is normálisan kezeli a kapcsolatot, akkor szerintem ilyenből nincs komoly konfliktus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!