Rosszul érzem magam a munkahelyemen, mert alacsonyabb a végzettségem és mindenki lenéz. Mit csináljak? (21l)
Nem biztos, hogy azért nem foglalkoznak veled, mert lenéznek. Talán fáradtak, nekik is sok a dolguk, és előbb meg kell tanítani neked,hogy hasznodat vehessék.
Fogytán a türelmük, nem bírják a meleget, és számtalan egyéb gondjuk is lehet. Legyél barátságos, segíts nekik Te. Hacsak egy pohár vízzel is,de figyelj másokra. (Ez most giccsesre sikeredet, bocsi.)
A 3-asnak brutálisan igaza van, nagyon pontos. Ezt nem is részletezem.
De azért elmesélek neked egy történetet.
Ugyanebben a cipőben jártam. 3 hónapot dolgoztam le úgy valaki mellett, aki le se sz**rt, folyamatosan kritizált, nem mondott semmit, nem segített semmit (pedig dolga lett volna), rám hárított minden problémát, és alapvetően egy bunkó, önző szutyok szemétláda volt. Sokáig szenvedtem mellette, de rá kellett jönnöm hogy nem éri meg az egész. Már minden reggel rosszul voltam, a sírás kerülgetett (pedig alapvetően nem vagyok sírós típus), és lehetett sehogy kezelni a helyzetet, mert ha esetleg visszaszóltam vagy ilyesmi, rajtam csattant végül az ostor. Kb másfél hónap ilyen terror után elmentem az orvoshoz, mivel már a munkanapjaimon szédültem, hányingerem volt, izzadtam, remegtem, stb.. Ki is írt 1 hétre, én konkrétan elmondtam neki a problémámat, és meg is értette, tanácsolta hogy hagyjam ott a munkahelyet. 1 hét után visszamentem, és le se sz**rtam ezt a munkatársamat. Kérdezgette hogy jaj, mi a baj... 1 napig minden tök jó volt. A 2. nap folytatódott ott, ahol korábban abbamaradt.. szemétkedett, lenézett, stb. Még szenvedtem kb. 1 hónapig, és elértem azt a szintet, hogy NEM ÉRDEKEL. Minden 5. percben meg kellett feszülnöm mellette valami miatt, és egyszerűen nem bírtam tovább, leordítottam a fejét a francba. Utána már csak cinikus voltam, nem csináltam meg amit mond ha nem voltam rá képes, ugye neki kellett volna megmutatnia egy csomó dolgot, de annyit mondott hogy találjam fel magam. Végül felmondtam, és akkor hagytam ott egyedül, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám.
1 perc türelmet nem érdemel az ilyen emberi mocsok, az ilyen koszba fulladt rémületes daganat egy munkahelyen SOHA, DE SOHA nem éri meg, hogy te rosszul érezd magad miatta. Ha managelhető, kibírható, és van aki melletted áll, akkor érdemes küzdeni, de amikor egy egész munkahely ellened van, akkor gyulladjanak fel, ki a f***szt érdekli. Konkrétan az egyik kommentelő leírta, egyáltalán minek vettek fel?
Figyelj! Ha nincs nagy mázlid a munka terén akkor ez csak rosszabb lesz. Én 3 hónapig kényszerültem takarítani és olyan emberek néztek le a munkahelyen, akiknél nekem sokkal több és jobb iskolám van. Nem tudta senki, hogy átmeneti megoldás mert csak szeptembertől indul az új munkám. Jókat röhögtem magamban amikor kiürítettem a szemetest és volt aki lábbal odarúgta, hogy az övét is. Ez a mai magyar valóság, ne várjunk jobbat...
Gyanítom, hogy a legutóbbi es a következő munkahelyemen is 2x annyi a fizum mint nekik, de lenéztek. :D
Csak azt tudom tanácsolni, hogy legyel mindig kedves és mosolygós (attól úgyis összezavarodnak) és ne vegyel mindent a lelkedre! Ugyanakkor ne hagyd magad bántani és megalázni se!
A kiírás óta biztosan történtek dolgok, tán még az is, inkább nem kell a pénz, és felmondtál.
Amit leírtak előttem hogy semmi infó átadás mit hogyan, ezen ledöbbentem.
Végülis hogy döntöttél, ha publikus, megírod?
Én takarítok. ( ahogy a 6 válaszoló is írta )
Sarkítva : fogyatékos melóhelyen.
De eddig még nem volt velem senki ilyen amit írtál, odrúgta a szemetesét.
Gondolom irodai dolgozó volt, és majdnem tuti, hogy pasi volt.
Ha nőből volt az illető, na az még nagyobb szégyen a női réteg számára.
Próbáltak " hülyére venni " a közvetlen munkatársaim. Egy ideig hagytam is, 2 fülem van jelszóval.
Talán kezdem átvenni azt hogy " adjon Isten, fogadj Isten-t ".
Az az érdekes hogy az 1-ik takarítónőnek egész jó szakmája van. És nem buta ahogy a másik " lealázza ". Lehet hogy 2 -re is szert tett.
Miközbe Ő az 1 kollnő, felnőtten fejezte be az általánost. ( néha Ő oktat ki mit hogyan )
Azt hiszem át kell állnom arra a dologra mindezek ellenére : Mosolyogjak, és legyek kedves, segítőkész.
Lehet hogy ezzel fogom az őrületbe kergetni Őt, az 1-es kollnőt??
( kicsit belegabalyodtam azt hiszem bocs. a kérdező lenne a lényeg, segítsünk neki )
Azt hiszem igazatok van.
Nők sokkal gonoszabbak mint a pasik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!