Van manapság kényelmesebb állás, mint a pszichológusi?

Vegyük figyelembe, hogy azért nem mindegy, hogy mit ajánl a páciensnek, tehát van felelőssége is.

Egy állás akkor lesz "kényelmes", ha magáévá teszi az ember, élvezettel végzi azt és nem nyűggel.

Egy pszichológus válasza:

Először is, nem mindegy, milyen pszichológus. A körülírásod alapján Te a klinikai szakpszichológusokra gondolsz, akik terápiát folytatnak.

Nos, le kell írjam, hogy (túlzás nélkül) többmillió forintba kerül nekik, hogy kitanulják a szükséges képzéseket. Hogy ez mennyire megerőltető, és mennyire színvonalas, más kérdés, de évekig kell dolgozniuk, mire visszajön a befektetés. Klinikán kb. annyit keresnek, mint egy diák a mekiben, ráadásul kb. semmire nem jó az ottani munka, mert ott a pszichiáter az úr, mozgástér semmi, a szakmai igényességnek a látszatát is felesleges megpróbálni fenntartani.

Üzemeltetni a saját magánvállalkozását is kell, állambácsi tartja a markát és viszi a pénz 50-60%-át simán.

És azért az "egyszerűen foglalkozni kell csak az emberekkel" eléggé lekicsinylő. Persze sokat ebből a laikus, külső szemlélő nem lát, valamint nem kétlem, igen sok olyan van, aki sajnálatos módon kevésbé érti a saját szakmáját, mint kellene, de egy jó szakember nemcsak ücsörög. Rengeteg keretet be kell tartani, folyamatosan figyelnie kell, saját magát, a két fél közti kapcsolatot, nonverbális jeleket, stb., de lehetetlen ezt pár mondatban leírni.

Hogy kényelmes-e? Attól függ, mit nevezünk annak. Jómagam munkapszichológus vagyok, és még én is napi szinten hallok olyan élettörténeteket, amitől majdnem lefordulok a székről. Igen kemény lelki munka nem kiborulni attól, amiket egy terapeutának kell végighallgatni, ahol ez exponenciálisan igaz (nem véletlenül van az, hogy a kiégés a humán szakmáknál a leggyakoribb szindróma).

Aki szerint ez kóklerség, tessék mondani, hogyan kezelne egy helyzetet, amikor azt hallja a klienstől, hogy az apja masszív alkoholista volt, verte és gyerekkorában többször megerőszakolta, az anyja öngyilkos lett, manapság pedig egyik munkahelyét keresi a másik után mert nem tud megmaradni sehol, nincs senkije, nem tud kapcsolatot létesíteni az emberekkel. És egy nap 4-5-6 ilyen ember érkezik.

Persze, lehet azt mondani, hogy bullshit, oldja meg, ő baja, nem érdekel, csak épp ettől semmivel nem lesz jobb neki.

Igen, nem kétlem, hogy van, aki nem oda való, de visszadobnám a labdát, kíváncsi volnék, van-e szakma, ahol ez nincs így. És az ember általában nem azért megy pszichológusnak, mert kényelmes.

A képzés így néz ki:

3 év BA képzés (bölcsészdiploma, végzettség neve: viselkedéselemző - vécépapírnak megteszi :D)

2 év MA képzés (bölcsészdiploma, végzettség neve: okleveles pszichológus).

Ez egy általános pszichológus végzettséget ad, bár érdekes, mert az MA 2 éve önmagában ad valamilyen szakirányt, de ezt csak a diplomamelléklet egy félreeső zugában találjuk meg, "jogosítvány" szempontjából mindegy, hogy én most munka- és szervezetpszichológia, vagy pl. iskolapszichológia szakirányon végeztem.

Innentől még inkább szerteágazik az út, egy biztos, állambácsi legfeljebb ennyit támogat, innentől már minden költségtérítéses (bár őszintén szólva részletesen nem ismerem, vannak-e ösztöndíjak, mert mint említettem, nem ez a szakirányom). Érdeklődés esetén itt egy összefoglaló:

[link]

Ami fix, hogy posztgraduális szakirányú továbbképzés következik ezután. Ezek közül nem mindegyik jogosít fel arra, hogy később terapeuta legyen az ember, de néhány igen (ezután lesz SZAKpszichológus az ember). Ami igen, az általában +4 év (9 évnél tartunk).

A pszichoterápiás szakvizsga még pluszban erre épül rá, mind másodképzés, ami 2 vagy 3 év is lehet.

És nem említettem még a módszerspecifikus képzéseket, mert hát akármivel nem bűvészkedhet az ember, borzalom pénzekért, van, ami önmagában milliós nagyságrend (nem beleszámolva a korábbiakat). Valamint a néhányszáz órás önismereti foglalkozásokat (szintúgy fizetősek).

Bizonyos tanácsadói tevékenységek folytatására már 5 év után is jogosítványt kap az ember, de az nagyon messze van a pszichoterápiától (a tanácsadó kifejezés egyébként is megtévesztő, tanácsot pszichológus sosem ad, az angol counseling szóból való félrefordítás eredménye ez a közhit).

Azt hiszem, aki ezt végigcsinálja, elég eltökélt :) Én sajnos borzasztóan sok olyat ismerek, aki lemondott róla, 5 éves képzés előtt/után: látható, milyen rögös út vezet oda, hogy valakiből pszichoterapeuta legyen.