Ismertek olyat, aki csak nagyon későn kezdett el dolgozni,40 éves korában?

De egyetem mellett dolgoznak ám!

Sőt, sokan már középiskola alatt is!

Ti egy álomvilágban éltek.

Ha látja a munkáltató, hogy rendes, becsületes, akkor alkalmazni fogja?

Mondjuk egy telefonos ügyfélszolgálat?

Vicces... van ezirányú tapasztalatotok?

Tudjátok, milyen cégeknek van telefonos ügyfélszolgálata?

A nagy multiknak, akiket nem érdekel, hogy kedves-rendes embert vesznek-e fel. A teljesítmény, na az már érdekli őket.

15 évet húztam le egy közmű-szolgáltatónál, bocsánat a kifejezésért, de a szrt is kihajtják az emberből.

X év alatt, az évi 52 hétből 50 héten keresztül túlóra, vagy kötelezően szombaton, vagy "jobb esetben" le lehet tudni hétköznap, amikor is az ember olyan, mint a mosott szr. Magánélet nulla.

Azt is elárulom, hogy 40 éves kezdőt nem fognak felvenni.

Sem ide, sem máshova.

Kőkemény harc van a munkaerő-piacon, nincs idő a munkaidőben az ember lelkét pátyolgatni, márpedig az ügyfél ordítani meg anyázni fog, ha nem azt kapja, amit elképzelt, és az ügyfélnek mindig igaza van.

Az ügyféllel senki nem fog szerződést bontani, ha csúnyán beszél, ellenben téged egy másodperc alatt kirúgnak ugyanezért.

De mondom, fel sem veszik az embert 40 évesen, személyes tapasztalat, hogy nem tud úgy pörögni egy 40 éves, és nem képes a rendszereket úgy megérteni, olyan gyorsan kezelni, mint egy 20 éves, aki ebben nőtt fel.

Ez az eddigi válaszolóknak szólt. Feltételezem, hogy volt azokban a válaszokban némi ferdítés is, hogy a kérdező azt hihesse, ez így rendben van. De jó az bárkinek is, ha füllentünk, a kérdező ebben ahitben ringatja magát, aztán majd pofára esik, mikor sehova nem veszik fel? Majd jön újra kérdezni, hogy mit csinál rosszul.

Hidd el, kérdező, hogy sokkal-sokkal több ember küzd szocilis fóbiákkal és mentális zavarokkal, mint ahányan ezzel elmennek orvoshoz. Én is voltam depressziós, jártam pszichológushoz, pszichiáterhez, szedtem antidepresszánst. De emellett sajnos minden nap be kellett mennem dolgozni. Akkor is, amikor egy percet sem aludtam, vagy amikor csatakosan bőgve riadtam fel hajnalban. Nagyon-nagyon sokszor volt, hogy legszívesebben a falhoz vágtam volna a monitoromat, és abban a pillanatban felmondok, de nem tehettem meg, mert azóta éhen haltam volna. Nekem nem volt szülői segítségem, nincs senkim, ellenben van egy elég durva lakáshitelem. Picsogással semmire sem megyek.

A mentális betegség - ha nem olyan súlyos, hogy kórházi kezelést igényel - akkor gyógyszerekkel és terápiával nagyon hatásosan kezelhető.

És akkor visszatérve az eredeti kérdésre: 40 éves kezdőt nem ismerek, de kb 25 évest igen. Egy kollégánk lánya. Az apja egyedül nevelte. Érettségije óta eltelt 5-6 év, a lány semmit nem hajlandó dolgozni, pedig egyik napról a másikra élnek, igencsak elkelne még egy fizetés. Fiatal, életerős, de ő sem tiszta. Nagyon gáz, hogy nem hajlandó segíteni, és ezt a betegségével magyarázza, de az a legrosszabb, hogy meg sem próbálja. Megszokta, hogy így is van mit enni, akkor minek erőltesse meg magát? Érdekes módon amikor apucit le kell húzni, és elmenni új ruhákat venni a plázába, akkor nincs szociális fóbiája. Az apja meg van olyan hülye, hogy továbbra is mindent meg akar neki adni, és elnézi, hogy "tanulással" tölti az időt a lány, de semmi értelmes vagy hasznos dolgot nem tanul, hanem csak ezzel bekkeli ki a munkát.

Ha kérdeznek a lányról, letereli, neki is kínos, próbál magyarázkodni, vagy inkább másról kezd el beszélni. Ha ezzel az emberrel egyszer történik valami, a gyerekre nem számíthat, még az a kis 20 ezres segély sem jár neki, mert mire is járna. Nem tudom, mi lesz az ilyen emberekkel, utcára kerülnek, vagy hogy fognak élni, ha most nem hajlandók dolgozni. Mert annyira nem súlyos az állapotuk, csak nem képesek felfogni, hogy egyszer vége szakad annak, hogy eltartják őket, és akkor meg sehova nem fognak kelleni tapasztalat nélkül. Aztán majd sírnak mindenkinek, hogy milyen szemét egy világ ez, ők dolgoznának, de nem kapnak lehetőséget.