Van akinek nincs ereje dolgozni, mert nem látja az értelmét?

Én annak nem látom az értelmét, hogy mi a fenéért marad valaki olyan ember mellett, aki elszórja a pénzét, és miért vállal annyi gyereket, amennyit nem képes normálisan felnevelni.

Diplomás pályakezdő vagyok, és imádom a munkám.

Én úgy gondolom,hogy sok embernél genetika,meg hajlam kérdése a munkához való hozzáállás.

Rengeteg ember alapból lusta,és nem érdekli semmi,kényszerből jár el valamit csinálni,hogy ne haljon éhen,és be tuja fizetni a számláit,de ha 1 milliót adnának neki havonta,akkor is lusta maradna.

Akkor gondolom,van az e réteg,aki a kevés fizetés miatt veszti el a kedvét,mert nem látja értelmét a munkavégzésnek,de amúgy ha motiválva lenne,szeretne dolgozni.

Én speciel imádom a munkámat,pedig nincs nagy fizetésem.

Szeretek hasznos dolgokat készíteni,szeretek a társadalom számára jó minőségű munkákat kiadni a kezemből,mert ilyenkor érzem magam rendes becsületes embernek.Ennek a hozzáállásomnak és ambíciómnak köszönhetően nagyon sok pluszmunkám van,amivel elég jól keresek,de csak a jó,rendes munkával.

Azt én sem értem,hogy miért kell együtt élni egy pénzelszóró párral,és miért kell sok gyereket csinálni,ha nem tudják eltartani.

Családi betegség,meg problémák persze nem csinálnak jó hangulatot,de ettől nem kell összecsuklani,mert az még rosszabb.

Engem pont a munkavégzés nyugtat le,alkotni,megcsinálni valamit.

Sokan nekiállnak a kormányt,meg a munkáltatót szídni,ami sok esetben érthető,de attól nem lesz jobb.

Szeretem a munkámat és magyar viszonylatban a tapasztalatomhoz és koromhoz képest viszonylag jól is keresek (270 nettó), DE Budapesten.

Engem az keserít el, hogy igazán nem jutok egyről a kettőre és nem is látom, hogy jutnék. Türelmetlen vagyok, mert dolgozok két éve és semmivel sem tudok többet felmutatni (némi megtakarításon kívül), mint azelőtt.

Mostmár ketten a párommal dolgozunk ezerrel a jövőnkön. Ketten több, mint félmillió forintot keresünk, havi kb. 270-300 ezer forintot tudunk félretenni.

Ha ezt nézem, akkor kb. 6 év múlva tudnánk saját lakásba költözni önerőből, de addigra már családot szeretnénk, autót szeretnénk, tanulni szeretnénk még, utazni szeretnénk, esküvőt szeretnénk, stb. stb.

Vagyis baromira elkeserítő, hogy ugyan viszonylag jól keresünk, még is azt látjuk, hogy anélkül, hogy eladósítanánk magunkat 10-20 évre, az elkövetkezendő egy néhány évben baromira nem fogunk saját lakásba költözni.

És mi még marha jó helyzetben vagyunk az átlag korunkbeliekhez képest.

Komolyan nem értem hogyan lehet a mai világban fiatalként boldogulni. Azt mondom a mi keresetünk pont elég lenne ahhoz, hogy egy saját lakásban iszonyat kényelmesen eléldegéljünk és ne fájjon a fejünk egy-egy nyaralás miatt. A szomorú az, hogy ezer meg ezer dologra kéne az a pénz és a fontossági sorrend idő közben többször is borul.