Ti hogy kezelitek mások számítástechnikai gyengeségeit az irodában?
Mikor alt+tabolok és rámrivall a 40-es nő, hogy NE KAPKODJ!!!!!!!! akkor kicsit rángatózik a szemem. Nem érti meg, hogy ő a hülye, mert ő idősebb tehát automatikusan neki van igaza.
Na szóval nehezen, nehezen...
Ha tudok, akkor segítek neki, ha nem tudok, akkor szólunk annak, akiről úgy gondoljuk, hogy tudja a megoldást.
Én is kb. minden második hónapban elfelejtem, hogy hol tudom megnézni, mi volt a régi jelszavam, akkor megkérem a kollégát, hogy segítsen.
Én felmondtam már emiatt egy helyen, egyszerűen elegem lett. Egy 35 éves, de excelhez abszolút nem értő kolléga látta, hogy ctr+f-el keresek meg ctr+c,+v, stb-t használok, persze ő a több száz soros excelt képes volt soronként átnézni, hogy megtalálja, amit keres. Voltak olyan táblák, amiket közösen használtunk, el lettek benne írva dolgok. Mikor látták, hogy gyorsabban kész vagyok adott dolgokkal, kb. hozzá se érek az egérhez akkor mindig beszóltak, hogy nem kell sietni meg kapkodni, pedig nem kapkodtam, csak kihasználtam a modern technika lehetőségeit. Voltak olyan táblák, amik közös használatban voltak, persze mikor ez a 35 körüli hölgyemény is elkezdte használni őket és elkezdte módosítgatni, adatokat bevinni, akkor voltak szép számra elírások. A nyugdíj felé járó főnöknek persze könnyen bemagyarázta, hogy hát én kapkodok, mert nézze meg milyen gyorsan megvagyok mindennel és csak úgy "verem a billentyűzetet", szerinte nem is gondolkodok, csak gépelek, lényeg a lényeg, hogy meggyőzte a "nyuggert", hogy bizony én írom el a dolgokat. Próbáltam megmagyarázni, hogy érdekes, mióta a 35 éves kollega is elkezdett bevinni adatokat azóta vannak csak hibák, meg például egy konkrét kereséssel kiküszöbölhető a tévedés, de ő megkért, hogy "van idő", így inkább pl. a ctr+f helyett görgessem le a sorokat és magam keressem ki a sort (adott esetben 10-20 karakteres cikk kódokat), ami mellé írni akarok.
Persze nem így csináltam, de próbáltam lassabban haladni, hogy úgy tűnjön megfogadtam a tanácsát. A pohár akkor telt be, mikor arra is megkért a főnök, hogy ne használjak képleteket, hanem adjam össze papíron és vigyem be az értéket kézzel, mert így megbízhatóbb eredmény születik, kisebb a hibázás esélye. Kértem, mutasson egy konkrét esetet, amit én rontottam el, akkor jöttem vissza pár nap szabiról. Mutatott is egyet, csak épp az akkor lett beírva a táblába, amikor én épp házon kívül voltam, ha jól emlékszem épp előző nap. Be is adtam a felmondásomat, szöszöljenek és babráljanak el egymással ha ők ennyire lemaradtak az őskorban.
én is hasonló generációs szakadék miatt mondtam fel, én 33 vok, a kolléganőm 57 egy kiba-szott se-ggnyaló de semmihez sem értett,csak ahhoz, h mindenkinek tiszta legyen a feneke. mindent én csináltam még helyette is, természetesen ő több pénzt kapott, mert már 8éve ott nyalizik..uhh még most is felbosszant a dolog.
a 40éves szintén nagyon okos főnökasszonyomnak én mutattam meg a ctr f-et és gépírni is én tudok csak,3an voltunk egy csapatban. nemhogy Excelt nem ismerték, de a Word-ot sem, de még a Google alap keresési logikát sem, mindent kva lassan csináltak, de persze ráfogták, hogy ők milyen precízek haha nah ekkor telt be a pohár amikor az idősebb kolléganő másfél éves lemaradását nekem azaz Nekem kellett megcsinálni, mert ugyebár ő lebetegett ohh és a szemem kifolyt mire végeztem, könyvelés ráadásul, szóval hibázási lehetőségem nem volt, mert ha én hibáztam akkor rohadt nagy balhé volt, ha ez a vén söpredék nem csinált meg vmit, mert egésznap a nagyfőnöknek nyalt akkor ahh "kialudtam- ez volt nála az amikor direkt elfelejtette a rábízott feladatot, mert tudta, h akkor nekem kell gyorsan megcsinálni.. ilyen roh-adékot még nem láttam.
nembeszélve az irigységüket, h én folyékonyan beszélek angolul, ők meg semmi nyelvet nem tudnak, se diplomájuk nem volt..
a kedvencem amikor pdf-ben rájöttem, hogyan lehet egyszerre kb. 14pdb file-ban egyszerre keresni és direkt nem szóltam nekik :) így ők sza-rakodtak egy napot én meg addig neteztem.
javaslom az ilyen kollégákat totál szí-vatni,mert roh-adék mind, nők között nem akarok többet dolgozni, főleg idősebb között nem, hell no :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!