Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ha nincs papír, amit aláírtam,...

Ha nincs papír, amit aláírtam, és úgy jelentettek be az adataim alapján állítólag, úgy hogy alá sem írtam, mit tehetek, ha nem fizetnek ki?

Figyelt kérdés
Dolgoztam pár napot egy biztonsági őr cégnél, akik rendezvényeket szerveznek, nem volt papírom róla hogy nekik dolgoztam, de felvették interneten keresztül az adataimat, azt mondták, hogy a bejelentéshez kell. Gondoltam, akkor okés, majd aláírom biztos valamikor, de nem történt így. Én felmondtam végül valami miatt, így a papírt nem kaptam meg, amit aláírhatnék, hogy én egyáltalán náluk dolgoztam. Ma kellene kifizetniük utalással, de hallottam, hogy a cégtől már más megkapta, én meg még mindig nem. Mit tehetek akkor, ha nem fizetnek ki, nincs papírom arról hogy ott dolgoztam, de attól még dolgoztam ott? Igazából fekete munka, tehát amúgy is a papírok amiket adnak, semmit sem érnek.... Hihetetlen hogy ebben az országban ez működik :/ Én persze nem fogok tudni semmiből sem enni, ha ezt ma nem küldik el nekem!
2017. ápr. 10. 14:20
 1/3 anonim ***** válasza:

Biztos vagyok benne, hogy nem jelentettek be, hiszen akkor már nem beszélhetünk feketemunkáról. Ügyfélkapun meg tudod nézni egyébként.

Szerintem ezt buktad sajnos, ha nem volt szerződésed, egy petákot sem hajthatsz be a cégen. Legközelebb szerződés nélkül egy másodpercet se dolgozz.

2017. ápr. 10. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Ha lesz legközelebb, és nem kerülök az utcára emiatt... Ugyanis holnap nekem egy másik helyen szolgálatba kell állnom, 24 órán keresztül... Enni persze a kis pista fog.... Ha nem eszek, nem tudom folytatni a munkát, mert a kettő az egymás függvénye. Szép lassan leépít engem ez az ország, 25 évesen... Pedig a szakmában egy sikertörténet vagyok, bárhová mentem eddig dolgozni, ott vagy egyből, vagy előbb vagy utóbb, de főnökké emeltek ki.
2017. ápr. 10. 14:31
 3/3 anonim ***** válasza:
95%

Ahhhaaa... szóval 25 évesen már több munkahelyen főnökké emeltek ki, olyan jó vagy, ennek ellenére most feketén kellett dolgoznod egy gagyi cégnél, ahol pár napig bírtad csak, ráadásul át is vertek, és már mész is a következő szr helyre... De persze ott sem fogsz tudni dolgozni, mert nem tudtál félretenni 500 forintot zsemlére és éhezel. De legalább interneted még van.

Ha ezt most komolyan írtad, akkor kérj segítséget valamelyik családtagodtól vagy barátodtól, az új munkahelyeden pedig csak akkor dolgozz, ha kaptál szerződést is.

A legutóbbi "munkahelyeddel" semmit nem tudsz kezdeni, papírok nélkül esélytelen, hogy pénzt szedj ki belőlük.

2017. ápr. 10. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!