Csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy sehol nem találok munkát?
Vas megyéből származom, közgazdász végzettségem van. Az egyetem után ki akartam menni Ausztriába a szakmámban dolgozni, de az egyetem vége felé rá kellett jönnöm, hogy ehhez kevés az amúgy erős középfokú nyelvtudásom. A szokatlan nyelvjárásnak, tájszólásnak köszönhetően még egy gyorsétteremben is alig tudtam megértetni magam, teljesen mást beszélnek az osztrákok, mint amit az iskolában tanítanak. A diploma megszerzése után fél évig kint kerestem munkát, sikertelenül. Aztán nagy nehezen elhelyezkedtem otthon, de a minimálbéres kávéfőzői állást hamar otthagytam, mert közben a párom mégis be tudott szervezni Ausztriába egy gyorsétterembe. Ott majdnem 1 évig dolgoztam, jól éltünk. Közben a párom új szakmát tanult ki (eredetileg ő is közgazdász), amiben sikerült elhelyezkednie Ausztriában pályakezdőként. Ausztria másik felébe költöztünk az állásért, ott éltünk megint 1 évet. Nem volt más választásom, megint Ausztriában kellett elhelyezkednem, azonban ez megint nem sikerült. Vagy 50 helyre adtam be a jelentkezésem (később feladtam), 2 helyről hívtak fel, az sem jött össze. Még gyorséttermekből meg takarítói állásokról sem hívtak vissza. Teljesen kikészültem, depressziós lettem, pszichológushoz kellett mennem. Állandóan szédültem, hányingerem volt, éheztettem magam (mondván, spórolni kell egy fizetésből és amúgy is haszontalan senki vagyok, megérdemlem).
A nyárra kezdtem jobban lenni, különben is a cég áthelyezte a páromat Bécsbe, gondoltam, új lehetőségek végre, hátha Bécsben majd sikerül. 2 hete vagyok Sopronban, mert ide költöztünk, a párom innen ingázik, de már megint nincs semmi. Még álláshirdetés sincs olyan, amire megfelelhetnék. A legrosszabb, hogy jövőre házat akartunk venni, de így hitelt sem kapunk, ha nekem nincs munkám, így ez az álom is kezd szerte foszlani. Lassan jön a karácsonyi szezon, amikor semmi munka nem lesz, karácsony után úgyszintén, addig el kellene helyezkednem. De nem hívnak vissza sehonnan, csak 1-2 álláshirdetés van néha-néha, az is vagy állásközvetítős kamu állás (gondolom önéletrajzokat gyűjtenek) vagy határozott idejű szerződéses, ami nekem a hitelhez nem jó, mert arra nem adnak majd hitelt. Már mindent elvállalnék, de nincs semmi, borzasztóan telített minden. Közben hallgatom a rokonságot, hogy az xy-nak ilyen jól megy, a z-nek olyan jól megy, sokan nulla végzettséggel tök jó állásokat kapnak Ausztriában. Én meg takarítónak sem kellek. A pláne, hogy a szüleimnek üzlete van, ahol gyerekkorom óta besegítettem, abból és diákmunkákból van kereskedelmi tapasztalatom, de oda sem kellek.
Mit csinálok rosszul, hogy kell Ausztriában elhelyezkedni, hogy kell úgy intézni, hogy ember számba vegyenek? Rá van írva az önéletrajzomra, hogy "nehogy felvegyetek!"? Másnak miért sikerül pár nap alatt az, ami nekem évek alatt sem?
Azért is kérem a véleményeteket, mert megint kezdenek kijönni a fizikai tünetek, amik korábban és nem tudom kontrollálni őket... teljesen megzuhantam.
"határozatlan időre felfüggesztik az álláshirdetést, erre 3 napra frissitették a portálon"
Nem tudom, ez megnyugtat-e, de azért jó tudni: sajnos már többen tapasztaltuk- és el is mondta az egyik cég-, hogy az állásportálok automatikusan frissítik. Igen, akár akkor is, ha már lejárt maga a hirdetés(!), ez a legpofátlanabb.
Nem egyszer volt, hogy ha a vég oldalán nézted meg, pl nov5 volt a határidő, míg az egyik nagyobb portálon 10.-én is újra hirdetésre került. A cég meg kérte lenézésünket, mikor telefonon érdeklődtünk, hogy akkor most wtf?.
Barátnőm Sopronban lakik, legutóbb azt mondta, Sopronba könnyebb a vendéglátásban munkát találni, mert mivel a határnál van, mindenki Ausztirába megy ki ugyebár. Bár a fizikum miatt ez nem biztos, hogy neked jó opció, mert a részmunkaidő ritkább a vendéglátásban.
Én is keresek pár hónapja, hajajjj, tudnék mesélni, milyen rossz helyekbe futottam bele... Meg miket játszottak el velem, nagyon rossz időszakban vagyok. ÉS jön a karácsonyi para is, hogy nincs pénz és jön majd a pangás.
Ezt felejstd el!
Tudom milyen, amikor elkap a negatívkodás, nekem is okozott már testi tüneteket is, és borzasztóan szar érzés ah elkap. Amennyi szarságon átmentem, legalább már könnyebben veszem, és tudatosan leállítom magam. Sírd ki magad ha úgy van, de szedd össze majd és ne zuhanj magadba, mert mélypontra kerülsz. Tarts kontrollt.
Volt hogy elnyomtam, és erre egészen reggelig nem tudtam aludni, olyan voltam, mint a mosott szar. Majd inkább kiadtam magamból, kibőgtem magam, és be is fejeztem, elkezdtem tudatosan inkább az elért dolgaimat nézni( még ha nem is sok), hogy mi az előnyeim. Tulajdonságaim, tapasztalataim, még ha kevés is.
MUSZÁJ visszaterelned magad a pozitív irányba, és egy testhez álló állásnál hidd el sokat számít a személyes tulajdonság és motiváltság is, és fontos, hogy ezt lássák benned: a motiváció olykor kompenzálni tudja a tapasztalatot és a hozzáállásod, ezt az interjún mindenképp tudasd. Negatív, depresszióban fetrengve ezt nem fogják látni.
Olvass a neten is, akár szakmai oldalakat, ami hasznos lehet, akár munkával, elhelyezkedéssel kapcsolatos oldalakat. Még az apró kis infók, tippek is előnyödre szolgálhatnak.
És ne azon aggódj, hogy most nincs, vagy hogy x hely nem jött be. A kávéfőzősre is felvettek, meg a többire is, ahol eddig dolgoztál. Majd a következő.
És lásd be a határaidat, írd össze milyen terület jöhet szóba, ami tulajdonságaidban is passzol hozzád( ez talán még fontosabb mint a végzettség).
Ha pl gyenge a fizikumod, akkor nem biztos, hogy vendéglátásban, gyorséttermekben kellene keresgélned. De pl recepciós állások, irodai, ügyfélszolgálat, ha türelmes vagy jó lehet.
A kérdésed érdekes és mivel én is hasonló cipőben járok és szeretek elemezni dolgokat, így nekiálltam az alábbiak szerint:
- Fizikai/Szellemi: Ahogy nézem az álláshirdetéseket a fizikai munkakörből jóval több van, mint a szellemiből. A gyártosori 3-5 műszakos munkarendű fizikai lélekölő munkakörbe szinte bárkit fel lehet venni, mert ha másnap nem jön nem baj van másik.
- A szellemi és mondjuk azokon a helyeken ahova kell egy kis betanulás már nem szívesen vennék fel olyan embert, akinek nincs egy kis tapasztalata, mert lehet, hogy a betanulás után jön rá, hogy nem ilyen lovat akart.
- A túlképzett emberek, meg könnyen használhatják ugródeszkának az adott pozíciót, hogy amíg jobbat nem találnak jó lesz ez is. Ahogy a Kulcsár Akadémián mondták egyszer a megfelelő pózícióba a megfelelő embert. Vagyis nem veszek fel egy orvost portásnak.
- Amit sokat tapasztalatam még, hogy a Recruiterek meg nem is tudják, hogy mit keresnek. Egyre szánalmasabb a szememben ez a szakma. Kiharcolták, hogy kihagyhatatlan lépcsőfok legyen a munkaerőkeresésben, miközben előnyben részesítik azt, aki 5 éve nyomkodja a szum gombot az excelben, mint azt aki 1 év alatt megtanulta használni és VBA programokat ír, mert a kérdés csak az, hogy hány éves tapasztalatod van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!