Hogyan kellene kapcsolatokat építenem? Hogyan viszonyuljak ehhez a dologhoz?
Jelenleg egyetemen tanulok vegyészmérnöknek. Folyton azon aggódom, hogy hogyan fogok majd az életben boldogulni, mert ma már mérnöki diplomával is nehéz elhelyezkedni. Jó lenne találni valami olyan diákmunkát, ami szakmai, de olyanból kevés van és sokan jelentkeznek rá, szóval attól félek, hogy tapasztalat nélkül fogom befejezni a Bsc-t.
Meg nem vagyok egy nagy kapcsolatépítő sem, már óvodában sem voltak barátaim, azóta se lettek, ha jóban leszek valakikkel abból sem születik barátság, mindig is gondjaim voltak a beilleszkedéssel. Van egy pár ismerősöm, de velük sem nagyon erős a kapcsolat, egyetemen szoktunk összefutni és ennyi. Meg egy pár régi ismerőssel is összefutni szoktam csak. Ez nem csak azért bánt mert félek a jövőtől, hanem mert jó lenne valakikkel összejárni, találkozni.
Sajnos manapság már egyáltalán nem lehet benne biztos az ember, hogy egyetem után kap is munkát a szakmájában. DE ne így állj hozzá!
Ha folyamatosan ezen görcsölsz csak megnehezíted magadnak a helyzetet. Tudom könnyű azt mondani hogy legyél optimista és mindig pozitív, de hidd el, sokkal többet nyersz ha nem görcsölsz! ;)
A barátkozás ennél nehezebb. Ahhoz hogy sikerüljön egy baráti kapcsolat két félre van szükség(min.), szóval kölcsönös szimpátia. Azt javaslom próbálj meg egy emberre összpontosítani, aki a legszimpatikusabb, vagy akivel van közös témátok. Vele többet beszélgetni, érdeklődni iránta, de igazából és nem csak felszínesen. Jó ötlet például nem csak iskolában találkozni. Séta, mozi, kajálás, ivás általában segít. :)
De figyelj rá hogy kölcsönös legyen. Ez a legfontosabb. Ha csak Te keresed, nem a barátod!
Plusz azért azt javaslom ne kényszerből keress barátot. Ez egy folyamat, szép lassan kialakul.
Regényt lehetne belőle írni, de azt hiszem egy kicsit talán tudtam a lelkedre beszélni! :)
Próbálok pozitív lenni, de nem tudom, hogy tudnék úgy változtatni a kisugárzásomon, hogy javítsak az emberekkel való kapcsolataimon.
Igazából szó szerint nem tudom, hogy hogyan is kéne viselkednem. Mindig olyan érzésem támad mintha rosszul vagy udvariatlanul viselkednék, volt olyan, hogy a másik sértésnek találta, amit mondtam. Mintha nem tudnám dekódolni azt amit az emberek mondanak (nem a szó szerinti jelentéssel van a baj, hanem azzal, amihez szociális érzék kéne). Például kapcsolatok és ismeretség terén sem nagyon tudom, hogy aki a kapcsolatunk azzal pontosan hányadán is áll valaki, milyen gyakran érintkeznek (gondolok itt arra, hogy mindenki a kapcsolatod, akit csak ismersz vagy lehet, hogy ismersz valakit, de az illető nem jut el az ismerősi szintre).
Meg úgy érzem inkább csak teher vagyok vagy untatok másokat, és tényleg nem vagyok egy nagy dumás alkat.
Kimenni se szeretek újabban, mindig olyan érzésem van pl. metrón, ha látok egy gyanús társaságot, hogy belém fognak kötni. Szóval akármilyen területről is van szó, elég rosszul boldogulok szociálisan.
Szerintem legyél önmagad. Már ha beszélgetsz, akkor ne akarj valamilyen lenni. Mondj amit akarsz, amit gondolsz. Elég fura világban élünk, szóval nem meglepő ha nem mindenki tud bájologni. Ha valaki megszeret akkor csakis önmagadért tegye azt.
Vannak beszélgetésformák, szituációk amiket azért illik a sablon szerint csinálni. Gondolok itt például egy orvosi vizsgálatra, vizsgára, eladóval való kommunikációra, bizonyos telefonhívásokra.
Normál beszélgetéseknél is van azért egyfajta keret.
Például hogy meghallgatjuk a másikat és nem vágunk a szavába. Maradjunk a megkezdett témánál, ne össze vissza "ugráljunk" a beszélgetésben. Használjuk a mimikát!! HA faarccal mondunk el mindent, tök értelmetlen lesz. Ha már itt tartunk, gesztikuláljunk mert azért, az sem árt.
Ha viccesre veszed a figurát, azért mosolyodj el, hogy biztos vegyék a lapot, mert nem mindenki érti az iróniát. :)
Fontos a szemkontaktus! jó benyomást azzal is kelthetsz. Ha nem tudsz valakinek a szemébe nézni, nem fog úgy figyelni rád, mert látja hogy zavart vagy, ideges esetleg félős. Elvileg amúgy sem a cipőd orrának beszélsz :) Ne az orrod alatt motyogj, mert abból egy kukkot se érteni.
Ne csak a kérdésekre válaszolj! Te is kérdezz! És ha már válaszolsz akkor szép kerek és összetett mondatokban olyan magyarosan :) Én sem szeretem ha mindig csak tőmondatokat kapok vissza a beszélgető partnertől. Mert az lehangoló, és azt hiszem hogy un a másik személy engem.
Kezdeményezz te is beszélgetést! Bármiről ami eszedbe jut. Köszönj és kezdheted is. Sztori, érdeklődés, bármi. Ugyanúgy bekapcsolódhatsz egy beszélgetésbe. Ha az ismerőseid hamarabb kezdtek el dumálni valamiről de mondjuk meghallod és neked is lenne hozzáfűzni valód vagy kérdésed menj oda és mond el hogy mit gondolsz vagy mi érdekel. Ne szalaszd el a lehetőségeket! Általában a beszélgetésekből lesznek a barátságok! :)
A kinti emberektől pedig ne félj! Nem élhetsz így hogy rettegsz az emberektől. Nem fognak beléd kötni, miért is tennék?! Ha nem adsz rá nekik okot nem fognak. Lehet utálni az embereket, de ne félj tőlük :)
Fogadd el hogy ők is itt élnek veled együtt a bolygón.
Gondolj arra mennyi mindent szalaszthatsz el az életből ha csak otthon ülsz! Nem leszel mindig fiatal, ezt se feledd!
Köszönöm a válaszaid.
Azért van amikor beléd köt néhány ember, pl: fiatalok, minden ok nélkül. Például egyszer ültem a buszon, és felszállt két 12 év körüli fiú. Egy tök normális nadrág volt rajtam, sötétkék és kockás mintájú. Olyasmiről beszélgettek/ezzel jött az egyik a másiknak, hogy biztos tetszik neked az a kockásnadrágos lány, stb.. A lényeg, hogy így utaltak rám folyamatosan (így könnyű volt és egyértelmű rám utalni), szóval nehéz lett volna félreérteni, hozzám nem szóltak, de így tulajdonképpen beakartak vonni az idióta kisded játékaikba. Ilyenkor fogalmam sincs mit kéne tennem. Mivel hozzám tulajdonképpen nem szóltak, ezért hülyén veszi ki magát, ha valahogy megpróbálom leállítani őket, másfelől nem is biztos, hogy sikerülne, inkább csak még jobban rám szállnának, ha ezzel okot adok nekik.
De ott vannak a volt osztálytársaim is. Soha nem értettem, hogy miért jó szórakozás az valakinek, ha szekálja valamivel a másikat, főleg, ha valami olyan dologról van szó, ami egyértelműen hülyeség. (Azt meg pláne nem, hogy ezek után mit csodálkozik az illető, ha nem segítek neki valamiben, vagy nem jövök el az osztálytalálkozóra.) Azt tudni kell még rólam, hogy elég lassan értettem meg az évek során szociális dolgokat. Nagyon érzékeny voltam mindig is, valószínűleg szuperérzékeny lehetek, mert mindig elég könnyen elsírtam magam, bármennyre is nem akartam (főleg mások előtt nem), és nem értettem, hogy miért kérdezik, hogy mi bajom, mindig úgy gondoltam, hogy az a normális, ha az ember magában kisírja magát. Ennek az lett a vége, hogy az iskolában egyrészt tudták, hogy ilyen vagyok, másrészt mindig szinte számon kérték, hogy már megint mi bajom (mintha valami szívbajos idióta lennék). Hál'istennek azóta már edződtem, nem sírom el magam, de azért még ott a gombóc a torkomban.
A szüleimtől nem kaptam semmiféle útmutatást, tanácsot, nem is igazán vittek társaságba. Már az óvodában sem voltak barátaim.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!