Ellenséges, rosszindulatú kollégával mit lehet kezdeni?
Egy multicégnél dolgozom. A szervezeti egységben kb. 60 ember van, mindenki kedves, mosolygós, jól kijövök velük, ők is láthatóan kedvelnek.
Két év után tértem vissza gyerekvállalás miatt. A státuszomra felvettek egy "hölgyet" határozott idejű szerződéssel, ahogy a munkajogi szabályok is előírják. Amikor bejelentettem, hogy visszatérek, megoldották, hogy maradjon és határozatlan idejű szerződést kapott.
Ránézésre se túl kedves (morcos arc). Az első hetekben tényleg igyekeztem minél barátságosabb, kedvesebb, alkalmazkodóbb lenni. vele és mindenkivel. Mindenki másból ez szimpátiát váltott ki, mosolygós emberek jönnek szembe a folyosón.
Róla lepergett. Azonos beosztásban vagyunk, mégis néha úgy viselkedik, mintha a főnököm lenne, nem hajlandó semmilyen feladatot átvenni (pl. szabadnapos vagyok és kolléga kérné a segítségét, elhajtja, hogy az az én dolgom), az információkat igyekszik visszatartani.
Amikor kezdtem, egy másik kolléganő mellé kerültem. Vele a gépek jelszavát megosztottuk, minden információt átadtunk egymásnak, teljesen csereszabatosak voltunk.
A jelenlegi épphogy körbe nem vizelte az asztalát. Lettem már azért leb..va, mert a tűzőgépét mertem használni, vagy fél percre elvettem egy tollat az asztaláról. A gépe jelszavát nem tudom, ha fél percre áll fel, azonnal lezárja.
A telefonját nem vehetem fel (előírás lenne, hogy valaki vegye fel a csörgő telefont), csak a sajátomon vehetem át a hívást, ötven menüponton átnyomkodva, mert jó a rendszer...
Tehát bunkó, lefelé tapos, felfelé nyal. A magas beosztásúakkal negédes, a "sima" munkatársakkal mufurc.
Mostmár néha felcsattantam, hogy a stílusát fogja vissza velem szemben, nem a főnököm. Olyankor zavartságot látok rajta, de nem akarom ugyanezt a kisstílű, bunkó stílust felvenni, nem a sajátom.
Bár az számomra pozitív kimenetel, ha barátságtalanul szólok vissza és utána egész nap nem szól hozzám - legalább van egy nyugis napom.
Sajnos egy kis szobába zárva vagyunk ketten, munkakör miatt még egymásra is vagyunk utalva, így kikerülni nehezen tudnám.
Óvatosan tapogatóztam a többi kollégánál, hogy mi van vele - legnagyobb meglepetésemre a többség méla undorral reagált, mondván ők se tudják mi baja van, de kerülik, mert mindenkivel lekezelő, durva, mint a pokróc.
nem tudsz beszélni a főnökeiddel? hogy más irodába kerülj át? hogy ne vele legyél összezárva. elmondhatod a panaszaidat is,hogy pl a telefonját nem veheted fel meg,holott kéne meg parancsolgat neked stb..
nem hülye a főnökség sem, úgyis tudják,hogy ki az aki csak a főnököknek nyal,másba meg belerúg. nem kell bemocskolni,csak rakasd át magad máshova,hogy ne kelljen a pofáját nézni egész nap
Asszisztensi pozícióban vagyunk, nincs hova átrakni.
A jelenlegi legmagasabb beosztású főnökkel nem volt jó a viszonyunk korábban. Mióta visszatértem, nagyon kedves, de nem merem elbízni magam. Az igazgatóságnak pedig üresedés miatt most épp nincs vezetője (csak papíron), még pár hónap, mire betöltik az állást.
Áthelyezést szeretnék, de nincs hová. Az otthonlét alatt elvégeztem egy cégfinanszírozású szakmai továbbképzést, de ezek után se ajánlottak fel - külön rákérdezésre sem - szakmai munkát. Tény, hogy vagy fullon vannak a státuszok, vagy olyan speciális végzettség kellene, ami nekem nincs és nem is lennék alkalmas rá. Nagyon beazonosítható részleteket nem szeretnék írni, de példaként azt tudnám mondani, mintha egy kórházban szeretnék orvos lenni, viszont ájulok a vértől és hülye vagyok a kémiához. Hasonlóan nem testhezálló a részleg egyik felén végzendő munka.
A másik fele pedig alig bírja kisakkozni, hogy mindenkit meg tudjanak tartani, már így is kisebb trükkökhöz folyamodnak, hogy ne kelljen leépítést végrehajtani. Oda simán csak nem férek be, bár ott alkalmas lennék.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyen kollégák csak addig engedik meg maguknak ezt a stílust, amíg hagyja az ember.
Szépen ülj le vele, higgadtan mondd el a problémád, fogalmazd meg világosan számára, hogy nem vagytok alá-fölé rendeltségi viszonyban. Egyébként sem érted mi a baja, hiszen nem szűnt meg a szerződése azáltal, hogy te visszajöttél, de ha megszűnt volna is, nem a te személyes hibád lenne, hiszen pontosan tudta, hogy gyeses helyre jön. Ne legyél ideges, ne hagyd magad felbosszantani, egyszerűen mondd el ezeket neki.
Ha ez sem segít...kicsit alá kell tenni :-) nem szép dolog, de ha a szép szóból nem ért...
A leültetéssel próbálkoztam, de tagadta, hogy gondja lenne velem, majd úgy tett, mintha nem is értené, miről beszélek.
Minden diplomatikus lépést ellőttem már, ezért is írtam ki a kérdést, mert kifogytam az ötletekből.
Onnan indult a visszaélés, hogy az első napokban valóban eléggé tétova voltam, hiszen két év kiesett, nem voltam tisztában a folyó ügyekkel, a rendszerek kezelését is elfelejtettem. Szűk egy hét alatt visszarázódtam, de addig kénytelen voltam sokat kérdezni tőle, rá támaszkodni. Ráadásul sok eljárásrend is megváltozott időközben, azzal is fel kellett vennem a ritmust.
Butának nem mondanám, talán a szofisztikáltan bunkó a legjobb kifejezés rá.
Egy konkrét esetet kiemelnék, ahol kikeltem magamból (egy a sok közül). Három napig nem voltam bent. Reggel bementem, még a táskámat épphogy letettem, nekem szegezte a kérdést, hogy mi van az egyik kolléga jogosultságával. Mivel rengeteg adattal dolgozom, fejből nem tudtam, minden fel van írva. Hátradőlt, vizsgáztató tanár arckifejezéssel megvárta, amíg betölt a gépem, majd amíg keresgélem, hogy miről van szó. Némi keresgélés után rájöttem, hogy valóban, azt elfelejtettem megkérni (ha önmagában erre felhívja a figyelmemet, nem is lett volna gond). Mondtam, hogy a jelek szerint elfelejtettem, akkor most pótlom. Erre kaján vigyorral közölte, hogy ő már elintézte, de kíváncsi volt, hogy mit reagálok.
Akkor felment a pumpa és mondtam, hogy természetesen szóljon, ha valamit tévednék, de ne vizsgáztasson, ez méltatlan. Valószínűleg látszott, hogy nagyon dühös vagyok. Pár perc múlva erőlködve, de bocsánatot kért, hogy "nem akart nekem támadni, csak...". Nincs csak, ilyet soha többet meg se próbáljon!
Csak nincs se kedvem, se energiám ilyen játszmázásokban részt venni, résen lenni. Inkább ezt az energiát a munkámba fektetném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!