Miért mindig az irodisták vannak reklámokban?

A reklámoknak nem a realisztikusság a céljuk, hanem az, hogy eladják a terméket, csalogató legyen. A reggeli joghurt, keksz, narancslé nem az a kategória, ami vonzó lesz akkor, ha bemutatják, hogy Laci a gyárból éjszaka eszi / issza meg vmi összedobott szendvics mellett koszos munkaruhában. Hanem életérzést közvetít, azt, hogy nyugodttá tesz, hogy kellemes, hogy egészséges.

Az ilyenre ott vannak a filmek.

A terméket önmagában, termékként eladni nehéz. Ahhoz a megfelelő tulajdonságait kell kiemelni, meg kell találni a célközönséget, aki érti ezt, őket kell megcélozni - nem könnyű. Éppen ezért a lakossági felhasználásra szánt termékeket már nem önmagukban reklámozzák, hanem kapcsolnak hozzá egy életérzést, amit a segítségükkel - állítólag - el lehet érni. Vagyis ha fogkrémre vágysz, nem egy szép, hosszú IUPAC-megnevezéseket tartalmazó listát kapsz, mert azt úgysem érted, hanem egy csillogó mosolyú, boldog embert, aki azért érzi ilyen marha jól magát, mert az adott márkájú fogkrémet használja. Ezt érti mindenki: megveszed a fogkrémet, azt' neked is ennyire jó lesz. A "Sodium laureth sulfate" jelentését meg keresgélheted a Zöld Könyben (vagy a pirosban, mit tudom én), eltart egy darabig, mire rájössz, miért jó neked, hogy azzal (is) mosod a fogadat.

Itt van az indok, hogy miért nem mutatják Melós Jóskát a reklámban. Egy éjszakás műszak után hullafáradt, koszos, elgyötört melóssal semmit sem tudsz eladni. Pedig lehet, hogy őszintébb, mint a hófehér szobában hófehér ágyneműt bevető hófehér ruhás anyuka (lásd még: Richard Clayderman videoklipjeinek képi világa, mint a hányás egyik legfőbb kiváltó oka), csak míg anyuka jól néz ki és szívesen szeretnél olyan boldog lenni, mint ő, addig Melós Jóskára nem nagyon akarsz hasonlítani. Jogos: reggelente szívesebben vetnéd be mosolyogva az ágyat, mint hogy az egész éjszakás b***ogatás után fáradtan próbáld levakarni magadról az olajos retket.