Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Diploma nélkül pályakezdőként...

Diploma nélkül pályakezdőként milyen szerződés?

Figyelt kérdés

Januárban államvizsgáztam, azonban nem sikerült... Legközelebb júniusban fogok menni.

Viszont most állást keresek addig is. Szakmabeli munkákat pályáztam meg eddig.

Ma volt egy interjúm, ahol közölték velem, hogy ebben az esetben a diploma megszerzéséig csak gyakornokként tudnának foglalkoztatni együttműködési szerződéssel. Ennek egyáltalán nem örülnék, mert a párommal nyáron tervezzük az összeköltözést, és ha esetleg hitelt kell felvennünk, akkor ugyebár kell előtte minimum 3 hónapos munkaviszony, plussz, nem örülnék annak, ha ez a pár hónap úgy telne el az életemből, mintha semmit sem dolgoztam volna.

A kérdésemben pedig arra vagyok kíváncsi, hogy így diploma nélkül (megvannak a nyelvvizsgáim, megszereztem az abszolutóriumot, csak az államvizsga van hátra) foglalkoztathatnak-e egyáltalán rendes munkaszerződéssel?



2016. febr. 9. 21:14
 1/4 anonim ***** válasza:

Foglalkoztathatnak, akár iskola mellett is dolgozhattál volna, csak akkor a cégnek többe kerülnél, egy gyakornoknak nem szoktak túl sok fizetést adni.

De még mindig jobb ez, mint a semmi. És az a három hónap már igazán nem oszt, nem szoroz.

2016. febr. 9. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Iskola mellett nem tudtam volna normálisan dolgozni, vagy dolgozok, vagy éveket csúszok, így legalább időben "végeztem"...

Voltam már gyakornok félévig másik cégnél, tudom, hogy nagyjából mennyit keresnek, de engem konkrétan az érdekel, köthetnek-e velem rendes szerződést?

2016. febr. 9. 21:47
 3/4 anonim ***** válasza:

Nekem pl 1 OKJ-m van és 2 felnőttképzésem amiből nem raktam OKJ-t, alkalmaztak 8 órában rendes szerződéssel...

CSAK itt elég volt az OKJ, nem volt feltétel a diploma...


Ha egy munkához feltétel a diploma, akkor nem valószínű, hogy alkalmaznak, mert nem felelsz meg a feltételeknek...max gyakornoknak vesznek fel...


Szóval olyan munkára ahova kell a diploma nem fognak betenni diploma nélkül.

Ha meg olyan feladatra jelentkezel ahova nem feltétel a diploma oda felvehetnek simán. Olyan lehetőség is van (de ehhez a cégnek kell rugalmasnak lennie), hogy beraknak valami pozícióba ahova nem kell diploma és diploma szerzés után áthelyeznek a másik pozícióba...


22F

2016. febr. 10. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Közben utána jártam. :)


Cég válogatja... Ha tisztességes, akkor munkaszerződéssel foglalkoztat. Ha megteheti, hogy válogathat, akkor olyan szerződést írat alá, amihez kedve tartja.

2016. febr. 10. 16:32

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!