Lehet valakinek a távollétében fegyelmit adni a munkahelyén ha a távollét az oka a hiányosságnak amiért fegyelmit kapok?
Munkahelyemen admin munkaköröm van az én dolgom többek között a posta intézése-kimenő posta elvitele feladásra.
Nagy nehezen sikerült idén először kiharcolnom 5 nap szabit, de ezt is úgy hogy az asztalt vertem már. Nem engedtek el se nyáron se ősszel most dec elején nagy kegyesen méltóztattak adni 5 napot (a 22 ből) mivel már az asztalt készültem borítani.
Mikor visszajöttem fegyelmi várt. Az oka: egy határidős küldeményt nem adtam fel időben. AZ hogy szabin voltam és kis cég esetén (10 fő) erről mindenki tud senkit se érdekel. Odacseszték az asztalomra és csodálkoznak hogy jé nem lett feladva? De hát már napok óta ott van. Ja hogy szabin vagyok? Hát az kit érdekel. Fegyelmi.
Ez így jogszerű? Mert hogy etikus-e az felesleges kérdezni.
Tudtam én hogy meg fogom még emlegetni hogy mertem szabira menni. 5 napot egy évben. Annyira ordít az ügyről hogy pitiáner szánalmas kis bosszúcska.
"Én nem is értem, hogy miért decemberben találtad ki először, hogy kiállsz azért, hogy elmennél szabira. "
Olvass vissza. Leírtam hogy mostanra sikerült kiharcolni de azt is csak azért mert már az asztalt borogattam.
Ebből noha nincs leírva kitalálható hogy már iksz alkalommal kértem.
Azt pedig nem értem mi értelme lenne a törvényt a főnök orra alá nyomni. Tudja az nagyon is jól. Csak arra számít és a dolgozók 99%-ánál be is jön hogy az embernek fontosabb az állása minthogy a főnökkel leálljon vitázni. Mert hiába van neki a dolgozónak igaza ha a főnpök egy tollvonással kivágja mint a fosos macskát. És persze bíróságra lehet rohangálni de állás nélkül nem olyan vidám.
És lehet úgy van vele a dolgozó (mint én is EDDIG) hogy inkább befogom a pofám és lenyelek mindent mert kell az állás.
A választ megkaptad sajna jogszerű.
De egy kis adalék.Szlovák szomszédunknák dolgozik a párom egy nagy cégnél többedmagával magyarként.A közvetlen főnökük szlovákiai magyar.A legrosszabb kombó.
Péntek óta mimdenki otthon van csak az ő beosztottjai dolgoztak ma meg holnap is..Szabi ide vagy oda.Azt mondta nekik hogy utálja a magyarokat ezért aki ma és holnap nem megy be melózni az januárban ne is menjen...:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!