Megsírattam egy anyatigrist, (istenbiza kirúgatom ha 1 mód van rá), kihez fordulhatnék?

Néha szoktunk éjszakázni a munkahelyen, ha beoszt a főnök KÖTELEZŐ (!!!) mindenkinek végrehajtani, ha 2 van egy hónapban, ha 5 van egy hónapban ha 10, mindegy, ki van jelentve, hogy kötelező. Ez a fix munkaórákon kívül van, mindenkinek ki van fizetve ugyanúgy.

Nos van nekem egy kolléganőm akinek van egy 4 éves meg egy 2 éves kisfia, akikről álllllllandóan beszél, akiknél szebbet jobbat nagyobbat nem tojik senki...nem ő az egyetlen akinek gyerekei vannak, de ő az egyetlen aki vagy így, vagy úgy addig húzza, hogy állandóan kimarad a kötelező éjszakázásból, mi meg emiatt folyton többet kell csináljunk. Igaz kifizetik, de annyira azért nem jól, hogy ne aludnék én is inkább itthon.

Első hónapban kezdte azzal, hogy be se jött, majd utána mondta beteg volt a kicsi, már akkor szúrta a bögyöm, mivel semmiféle következménnyel nem járt ez, hogy őméltósága még a fáradtságot se vette, hogy valakinek szóljon előre, legalább előtte való este.

Mikor második hónapban jött ezzel kerek perec megmondtam neki, hogy mégis mit képzel, másnak nincs kicsi gyereke? Más nem mert szólni, mert jajistenem mi lesz, olyan kis érzékeny. Megsértődött, s valahogy kiharcolta, hogy de ő bejön nappal, az éjszakáit beosztottuk magunk közt (ekkor már szóltam a főnöknek akinek nincs gyereke, meg se parittyázta, csitítani próbált, oszt annyi).

Errefel jön ma, azaz tegnap reggel, hogy nehogy beosszuk, értsük már meg végre, hogy neki gyerekei vannak, s ne mind támadjam! egyből fement az agyamra a víz, s meg találtam kérdezni, hogy az ő kölykei mi a franctól fontosabbak mint a másoké, másnak is van mégis távol tud maradni egy éjszakát, nem egyébért de köteezők az éjszakák, nem gyerek függvényében lehet választani, hogy jó vagy nem jó!

Nagy bociszemekkel kezdte nekem mondani, hogy de milyen nehéz kettő fiúval s reméli majd én is megtapasztalom egyszer milyen nehéz, mert nekem könnyű, hogy hazamegyek s pihenek, ott repedezett szanaszét a bőgéstől. Ettől, hogy így előadta, hogy az ő szabadideje fontosabb mint az enyém még jobban kiakadtam, mert mégis mitől? Ő is ugyanolyan alkalmazott mint én, van férje, oldja meg, nem az én hibám, hogy neki mindjárt kettőt kellett csinálni hipp-hopp, nem én csináltam, nem én mondtam, hogy gyereket vállaljon, miért éjszakázzak én többet, s legyek 2 napig zombi utána, azért, hogy ő nagystílüen megússza, akkor minek jött vissza dolgozni ha nem tudja ellátni a feladatait?

A kérdésem az, hogy ha a főnök egyelőre nem folyik bele, mert gondolom sajnálja, akkor kihez fordulhatok? Induljak direkt a nagyfőnökhöz? Vagy mit lehet ilyenkor tenni?