Halálra unom magam a munkahelyemen, mit csináljak?
Diákként, pontosabban pénzügyi gyakornokként dolgozom egy cégnél. Áprilistól vagyok ott, korábban heti 3 napot mentem a suli miatt, de még az is sok volt. Feladatom: postabontás, számlák iktatása, aláíratása az illetékesekkel, könyvelt számlák beszkennelése és lefűzése, illetve háromhavonta raklapnyilvántartás készítés, havi egyszer önkéntes nyugdíjpénztáraknak egyenlegközlő kiküldése.
Nem is a munka monotonitásával és unalmasságával van a gond, hanem azzal, hogy napi 8 óra munkaidőből jobb esetben is max. 2 órát dolgozok (egy nap jön kb. 5-10 számla), a maradék 6 órából fél órán át ebédelek, a többiben pedig nem tudom mit csináljak és úgy érzem visszafele pörög az óra. Netezni nem lehet és nem is akarok, mert az iroda közepén áll a gépem és mindenki rálát, telefont is ha magamhoz veszem furcsán néznek és csak lemerül, de egyébként is ha már ott vagyok dolgozni szeretnék. Már próbálkoztam azzal, hogy kértem plusz feladatot, amin meglepődtek, hogy ilyen hamar végeztem. A munkahely nincs is közel, majdnem 2 órát utazom oda, majd vissza, azaz napi 4 órát, sajnos sem a közelben se hasonló távol nincs most a nyár közepén munka. Tegnap "szerencsére" leégtem és enyhe napszúrást kaptam a strandon, így ma nem tudtam bemenni. Minden nap végére úgy érzem magam, mintha leszívták volna az agyam és a legbosszantóbb, hogy az unalmas perceimben mindig arra gondolok mi mindent tudnék csinálni otthon, pl. angolt, németet tanulni, mosni, takarítani, stb.
Nem tudom honnan tudnék szerezni jobb munkát, hiába nézegetem az állásajánlatokat, egyszerűen nincs semmi, pedig mindenképp szeretnék dolgozni, mert ha minden nap itthon lennék az csak időpocsékolás lenne, de úgy érzem a munkahelyen a semmitevéssel töltött percek is azok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!