Befolyásoló tényező a munkanélküli fiatalok esetében?

Személyes tapasztalataimból vágnék neki a következő néhány sornak.

Kettő évvel ezelőtt, pályakezdőként, esetlenül, tapasztalatlanul kutakodtam a munkaerőpiacon. Eleinte gigászi elvárásokkal, nagy fizetés reményében keresgéltem munkalehetőséget. Hat hónapon keresztül jártam különböző állásinterjúkra. Hol munkahelyi tapasztalat hiánya okán, hol a túlképzettségre hivatkozva, de sehol nem feleltem meg. A kudarcok száma és az önbizalmam fordítottan arányos volt.

Félév tétlenséget követően, úgy döntöttem, a szakadékból kimászva, a maradék önbecsülésemből is kivetkőzve beadtam az önéletrajzomat egy német multihoz, gyári munkára. Megvallom a beilleszkedés első pár hónapja rettenetes volt, a sírógörcs kerülgetett néha. Kiszakadni egy kényelmes közegből, és feladni mindent amiért küzdöttem, tanultam, álmodoztam, majd mindezt lecserélni az igénytelenségre nem túl mesébe illő.

Másfél éve vagyok a cég munkatársa, fél éve vezetői beosztásban, 200k+ fizetéssel. Nem vagyok rá büszke, hogy rabszolgává tettek, és arra sem, amiért hagyom minden egyes porcikámat kifacsarni. Viszont másfél év alatt sikerült nevet és hozzá titulust szereznem, kialakítanom egy számomra kényelmes egzisztenciát.

A korombeli ismerőseim, barátaim túlnyomó része még mindig a szülőkkel lakik, állás nélkül. Abban a betegségben szenvednek, aminek én is részese voltam fél éven keresztül, viszont ők nem képesek félretenni az igényeiket. Beszélgettem velük, és elmondásuk szerint ők nem hajlandóak "koszos, igénytelen" helyen dolgozni. Magas fizetés, klimatizált iroda, megfelelő beosztás. Pályakezdőként ezt látják reálisnak. Jobban körültekintve egyre több helyen látok hasonló eseteket, és úgy gondolom, hogy a munkanélküliség a fiatalok körében itt gyökeredzik. Mindenki kitűz maga elé célokat, viszont olykor (pld az én esetemben) kissé rögös az út. A szüleim nem tudtak támogatni, megfelelő ismerőseim sem voltak, a nulláról kellett elindulnom minden téren, de elmondhatom, hogy én legalább haladok valamilyen irányban. Sokan, akik hasonló cipőben járnak mint jómagam, szeretnék átugrani, kikerülni ezt az etapot.

Végezetül elmondanám, hogy senkinek sem kívánok olyan munkahelyet pályakezdőként, ahonnan én indultam. Én sem tervezek hosszútávra, mert egyszerűen nem illik az életstílusomhoz, rengeteg áldozattal jár, viszont jelenleg alapjául szolgál a szebb és élhetőbb jövőmnek, amikor elkezdhetem azt az életet élni, amit régóta tervezek.