Ti megcsináltátok volna a feladatot?
Múlthét végén kezdtem pénzügyi gyakornokként egy vállalatnál. Május végéig ott van az előző gyakornok, aki Elvileg betanítana, de igazából csinálja a saját dolgát így velem nem igazán foglalkozik. Tegnap az egyik pénzügyes kolléga mondta a régi gyakornoknak hogy csináljunk meg egy feladatot, mutassa meg nekem hogy kell. Nagyjából meg is mutatta de 6 tömött mappát kellett hozzá átboharásznom amivel tegnap 2 óra alatt nem végeztem, ráadásul azt mondta hogy "ezt a hónapban bármikor megcsinálhatod amikor van hozzá kedved lényeg hogy 3 havonta meglegyen. Ma mikor bementem akkor egy csomó számla várt, azokat csináltam egész nap majd fél 4kor odajött a kolléga hogy megvagyok-e a tegnapi feladattal mert a héten le kell adnia.
Mondtam neki hogy nem mondta hogy határidőre kell, ha szólt volna azt helyezem előtérbe. Azt akarta, hogy maradjak benn tovább, hogy megcsináljam de én 4 órakor mikor lejárt a munkaidő eljöttem. Egy idősebb kolléga is igazat adott nekem abban hogy szólni kellett volna hogy határidős. Mikor eljöttem láttam hogy a régi gyakornok elkezdte folytatni a befejezetlen munkámat amivel nem végeztem szóval ő majd megcsinálja.
Szerintetek jól tettem hogy eljöttem vagy benn kellett volna maradnom míg nem végzek a munkával?
Ha kötetlen munkaidőd van, akkor addig maradsz, amíg nem végzel.
Ha kötött, akkor "jogosan" léptél le.
Ráadásul ez nem kötelező szakmai gyakorlat, hanem az egyetem álláshirdetései között találtam a munkát, azért is vettek fel, mert hosszabb távon tudom vállalni és amikor felvettek megegyeztünk, hogy hétfőn, szerdán és csütörtökön vagyok 8-16-ig, az első nap szóltam is előre (illetve már akkor is mikor hívott a HR-es, hogy felvettek), hogy mivel nem ott lakom a városban, ezért a busz és vonatcsatlakozás miatt 4-kor mindenképp el kell mennem különben két órát kell várnom. Emellett nem is fizet olyan jól, hogy én pluszban benn maradjak, csak minimálbért fizetnek, pedig az álláshirdetésben azt írták, hogy kiemelt kereseti lehetőség.
Egyébként valóban igaz lehet, hogy a másik gyakornok azt akarja, hogy bénábbnak tűnjek. Ő egy évet dolgozott ott, nyáron 3 hónapra Amerikába megy majd, mert van az egyetemen egy olyan diákmunka lehetőség, hogy aki jól tud angolul az kimehet egy gyermektáborba gyermekfelügyelőnek.
Első nap kérték tőle, hogy vezessen körbe, hogy mit hol találok, de nem tette, végül én kértem meg egy idősebb kollégát, hogy mutassa már meg hol a mosdó meg hol tudok majd ebédelni. A héten le kellett mennem a termelési területre, mert ott van az irattár is, elég bonyolult arra eljutni, eljött velem, ma mikor kértem, hogy jöjjön el velem még egyszer nehogy eltévedjek nem jött.
Ezek szerint akkor direkt azt akarja elérni azzal, hogy nem mutat meg semmit, hogy később őt "visszasírják"?
Van, hogy kérdezek tőle valamit és épp, hogy reagál rá, de nem látszik rajta, hogy az lenne a célja, hogy tudjam.
Ne haragudj, de hogy lehetsz ennyire töketlen? Alapvető, ha kapsz a munkahelyeden egy feladatot, az az első kérdésed, hoyg mikorra kell ez?
Másrészt aki betanít, annak meg ülj a nyakába és kérdezz folyamatosan, amíg nem hajlandó veled foglalkozni, mert láthatóan szarik az egészbe, te meg nem mered normálisan kinyitni a szádat.
Nem mellesleg meg ha olyan feladat van, akkor bent kell maradni és befejezni. Szóval itt közel sem csak a másik fél a hibás. Az mondjuk jogos valahol, hogyha nem mondják, hogy másnapra kell, akkor ne kérjék tőled számon aznap fél 4-kor, de egy egyszeri továbbmaradást bőven kibírtál volna.
Igazad van, kibírtam volna, de mivel senki se szólt, hogy határidőre kell és még kérdőre is vontak csodálkozva, nem akarták elhinni, hogy nem csináltam meg, ezért döntöttem amellett, hogy eljövök, nem szeretem ha hülyének néznek.
Mint azt a kérdés feltevésénél is írtam, mondta a másik gyakornok, aki nemsokára elmegy, hogy "ezt a hónapban bármikor megcsinálhatod amikor van hozzá kedved lényeg hogy 3 havonta meglegyen". Igazából azt kell nézni, hogy melyik külföldi cég szállított raklapon és az ezután fizetendő környezetvédelmi adót kell kiszámolni. Az előző időszak januártól márciusig tartott, mivel a lány elég nyugodtan mondta, hogy "bármikor mikor kedved van hozzá" feltételeztem, hogy ha most is április közepén csináltatják velem még az előző negyedévit, akkor nem olyan sürgős, főleg, hogy reggel egy rakás számlát kaptam, hogy azt csináljam.
Nem tudom, hogy téged tanított-e már be hasonló beállítottságú ember, de elég kellemetlen, mikor kérdezgetnéd és kb. le se sz*r, egy idő után eléggé belefárad az ember.
Ez igazából arra volt jó, hogy a gyakornoknak amíg még itt van (május végéig) nem hiszek el többé semmit, inkább megkérdezem attól, aki kiadja a feladatot és teljesen igazad van, ezentúl kétszer megkérdezem majd, hogy mikorra kell.
A jövőre vonatkozóan:(amit az előző gyakornok neked nem mondott és magyarázott el, vagy véletlenül, vagy szándékosan, de jó, ha tudod)
A bevallást a pénzügynek/könyvelésnek Április 20-ig kell beadnia a NAV-hoz, a január 1-március 31-ig terjedő időszakra. Tehát nem csinálhatod meg bármikor, hanem erre van kb 2 heted. Március 31. előtt sem csinálhatod meg, mert akkor nem tudsz még teljes negyedévet számolni.
Most azért volt sürgős a pénzügynek, mert ezen a héten le kell zárniuk a bevallásaikat (hétfőn 20. lesz)
Ugyanez vonatkozik a többi negyedévre is: A negyedévet követő hónap 20-ig kell a bevallást megcsinálni, az előző 3 hónap adataira.
Ezzel sokat segítettél, sajnos ezt nem tudtam, de most már értem, köszönöm, hogy ezt leírtad!
Most már biztos vagyok benne, hogy a jövőben a gyakornok helyett inkább az ott dolgozó, idősebb kollégákat fogom kérdezgetni.
Közben gondolkoztam a dolgon és még egy kérdés felmerült bennem:
Úgy érzem az lenne a legtisztább és legvilágosabb, ha hétfőn mikor bemegyek az illetékes kollégával, aki megbízott a feladattal megbeszélném ezzel a feladattal kapcsolatos dolgokat a jövőre nézve, hogy legközelebb milyen határidőre kell, stb. Viszont a gyakornokot azzal bízták meg, hogy elmondja nekem ezeket a dolgokat, szóval nem tudom mennyire venné rosszul ki magát, hogy nekem kell magyaráznia a saját dolga helyett, miközben a gyakornok lány direkt ezért van ott.
Ha elmondanám, hogy a gyakornok nem készít fel rendesen, akkor elképzelhető, hogy a saját helyzetemet rontanám, mivel úgy vettem észre a gyakornokot mindenki nagyon bírja, eléggé nyávogós, képmutató szinte az összes részlegen ami kapcsolatban áll a pénzüggyel benyalta magát szinte mindenkinél.
Szóval nem tudom, szerintetek jobb lenne tisztázni a dolgokat és kifaggatni az illetékest, hogy lássa érdekel a dolog vagy pedig most, hogy segítettetek és tudom, hogy 3 hónapot a következő hónap 20-ig kell megcsinálni így inkább felejtsem el az ügyet?
Szerintem valamilyen szinten jó lenne tisztáznod velük a dolgokat, mert még sok kellemetlenséged adódhat ebből a jövőben. Főleg hogy ilyen "segítőkész" a kollégád. Természetesen mi szívesen segítünk, amiben tudunk (legalábbis én segítek, ha akarod akár privátban is), de mivel mi nem ismerjük pontosan a céget ahol dolgozol, nem tudunk a mindennapi ügyeidbe belefolyni.
Persze a tisztázást próbáld meg úgy lebonyolítani, hogy nem mártod be a munkatársadat, mert
1. Ő már "benyalta" magát
2. senki sem szereti a spicliket
Inkább hivatkozz arra, hogy látod, hogy a másik gyakornoknak sok munkája van és nem akarod minden aprósággal őt zavarni. Vagy arra is hivatkozhatsz, hogy szeretnéd átlátni, hogyan működik a cég, azért hogy hatékonyabban tudj a kollégák keze alá dolgozni, hogy időben elő tudj készíteni mindent, hogy jobban tudd beosztani az idődet és a munkádat. Itt esetleg kitérhetsz arra is, hogy nincs a túlórával semmi bajod (ezt a munkaadók általában értékelik), de szeretnéd ütemezni a feladatokat. Ezzel például tudod egy kicsit tompítani a múltkori lelépésed élét. A pozitív oldaláról közelítsd meg a problémát, ne a negatívumokat emeld ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!