Mi lehet velem a baj? Jó munkám van, én meg "rosszabban" akarok dolgozni?
Fejlesztőpedagógus vagyok, ovikba és iskolákba járok ki, minden nap másikba. (vagyis nem minden nap másikba, de egy helyre egy héten maximum 2X megyek.)
"Csak" heti 21 órát kell a gyerekekkel töltenem, de ezenfelül sok a papírmunka, otthoni felkészülés a következő napi foglalkozásokra, órákra, eszközkészítés, tervezés stb, mindennel együtt többet dolgozok heti 40 óránál (ebből ugye a legtöbb ember csak annyit lát, hogy délben vagy 1 órakor már megyek haza, és de jó nekem, de azt nem sejtik, hogy mennyit dolgozok még otthon).
Elnézem az oviban a dajkákat, és irigylem őket, annak ellenére, hogy ők napi 8 órát dolgoznak, fizikai munka (is) amit végeznek, és kevesebbet is keresnek mint én. Mégis irigylem őket, mert ők ha végeztek a munkaidejükkel, akkor leteszik a munkát másnap reggelik, nem viszik haza. Én utálom az én munkámban, hogy haza kell hozni. Inkább dolgoznék 8 órát egy munkahelyen, mint csak 4-et, de itthon még estig azzal foglalkozok...
Ez normális dolog szerintetek? Hogy diplomásként irigylek egy közmunkás embert? Persze nem a fizetését irigylem (nem mintha én olyan sokat kapnék, de azért többet mint egy dajka), de ő ha végez, leteszi a munkát másnapig, nekem meg állandóan azon jár a fejem, hogy mit hogy kéne csinálni, hogy a gyereknek jó legyen, milyen feladatokat találjak ki, ami nem untatja, de azért fejlessze is stb... És rengeteget adminisztrálok, már nagyon nagyon unom :( Azt is unom, hogy minden nap máshova megyek, és nincsenek is ilyen értelemben állandó kollegáim, mint egy dajkának, aki minden nap ugyanazokkal az emberekkel dolgozik együtt, ismeri őket, én meg minden nap máshova megyek, így nincsenek állandó kollegáim, senkit sem tudok jobban megismerni és emiatt állandóan magányosnak érzem magam.
válasza: válasza:"legtöbb ember csak annyit lát, hogy délben vagy 1 órakor már megyek haza, és de jó nekem, de azt nem sejtik, hogy mennyit dolgozok még otthon"
Mondod te, és te is csak annyit látsz az ő munkájukból hogy otthon nem dolgoznak.
De amúgy mindenkinek van ilyen pillanata, hogy "bezzeg a másiknak"...de valamit valamiért. Én is tudok olyan gyári melót, ami minimálbéres, monoton, és hajtós, de ha letelt a 8 óra, mindenki elhúz mint a vadliba. Meg van olyan ahol reggeltől estig bent kell lenni, de legalább jól fizet úgymond. Persze ebből mindenki annyit lát meg hogy húúú a köcsög 2x annyit kap mint én. Azt már nem, hogy sokkal nagyobb a felelőssége is, és órabérben nézve kb röhejes a különbség.
válasza:Hát, rajta, cserélj! állj be valahova dajkának!
Most komolyan, Lehet az a megoldás, hogy próbálsz olyan helyre pályázni, ahol főállású fejlesztőpedagógust alkalmaznak. Addig is miért nem vered fel a sátorfádat valamelyik intézményben, ahova viszonylag gyakrabban jársz vagy több időt töltesz? Ott is készülhetsz a továbbiakra és alkalmad lenne kollégákkal kapcsolatokat kiépíteni. Azt nem mondom, hogy ne járjon annyit a munkádon az agyad, mert ez felesleges. De azt azért gyanítom, hogy sok otthoni/családi feladatod, gondod nem lehet, ha a munka uralja a gondolkodásodat. Vagy nem figyelsz rájuk eléggé? Foglalkozz a környezeteddel többet, élj velük is! Már, ha van kivel. Ha meg nincs, ebbe az irányba próbálj elmozdulni.
válasza:Én takarító vagyok egy vegyi gyárban. Napi 8 óra, sz@ros slozik stb. 64 ezerért. És mindenki úgy néz rám, hogy ez csak egy takarító...
Én irigylem azokat akik meg csak üldögélnek a forgószékben, és úgy kell könyörögni, h emeljék már fel a feneküket amivel az előbb belepotyatottak a WC-be... Na hosszú.
Én ezen már nem streszelek. Csak magamat teszem tönkre. Rájöttem, hoggy minnél jobban rágódok és minél jobban akarom megcsinálni, megfelelni a főnökömnek annál inkább nem megy. Így csak azt csinálom amire szükség van, megkérdezem az adott üzem dolgozóit, hogy hol erre melyik területeket használják többet, hova fektessem bele az energiát, mit kell alaposabban kitakaríani. Így nem neke kell gondolkodni még ezen is és a főnönöm is megnyugodott. Próbáld meg Te is ezt! Ne magadtól találd ki mi lenne jó, hanem a gyerekek mondják meg, kérdezd meg mi a jó nekik! És ehhez szzervezd meg a programokat, feladatokat.
Tudom, hogy ez a kettő nem ugyanaz, de hasonló. Takarítónak kell alkalmzkodni, nem indegy melyik helyre mikor érjek oda, mikor nem lehet felmosni, stb. Én helyettesítő vagyok és össze-vissza járok, irodák meg üzemek stb. Nem tudom ennyi ember ennyi üze napi ritmusát betanulni.
Így van ez a gyerekekkel is. Ennyi gyerek, ennyi igény.
Beszélgess az adott csoporttal mit szeretnének szívesen csinálni. Beszélgess a dajkákkal. Ők ismerik jobban a gyerekeket egyesével is. Legalább erre kevesebb gondod lesz, hogy mit találj ki.
Sok hasznos tippet kaptam köszönöm! :)
Váltani biztos, hogy nem fogok, azért annyira nem vagyok "hülye", de mondjuk pár hétre-hónapra szívesen cserélnék :)
A dajkaság csak egy példa volt, mert ez az amit napi szinten látok az ovikban, de gyakorlatilag írhattam volna helyette buszsofőrt, eladót, szakácsot, bármit, ahol nem viszik haza a munkát.
Sajnos sehol sem vagyok többet a többi intézményhez képest, hogy kiválasszak egyet, és "letelepedjek" ott. Meg pl. a legtöbb helyen nincs is normális fejlesztő szoba, hogy tényleg kicsit be tudjak ott rendezkedni, hogy "otthon" érezzem magam, meg tudjak mondjuk ott készülni a másnapra, hogy ne itthon kelljen. A legtöbb helyen így nincs is ideális körülmény ahhoz, hogy normálisan végezzem a munkám, ez is olyan dolog, hogy azokon a napokon amikor azokra a helyekre megyek, egyszerűen az életkedvem elmegy...
Valaki írta, hogy keressek olyan helyet, ahol főállású fejlesztőpedagógust keresnek. EZ minden álmom jelenleg (nah jó, igazából a lottó ötös :D), de sajnos ilyen nincs, ezért vagyok kénytelen több helyre menni. Tehát én egy Nevelési Tanácsadóhoz tartozom, nekik dolgozom, és ők küldenek ki az intézményekbe. Habár a legtöbb intézménynek lenne igénye saját fejlesztőpedagógusra, státusz viszont nincs rá, nem tudnak egy saját fejlesztőt megfizetni, így nem is vesznek fel.
Azért remélem egyszer a jövőben le tudok csapni egy olyan helyre, ahova főállásba felvesznek, és csak oda járok, lesznek állandó kollegáim, állandó fejlesztőszobám vagy csak egy asztalom a tanáriban... :D
Még valaki írta, hogy nem sok családi gondom lehet, hogy ha ennyit tudok szabadidőmben is gondolni a munkámra. Azért gondolok ennyit, mert túlságosan rá stresszelek, úgy fekszem le, hogy úristen mi lesz holnap, vajon jól csinálom-e majd, úgy kelek fel, hogy csak éljem túl a napot. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek itthoni dolgaim, meg problémáim. Próbálok én időt fordítani az itthoniakra, de akkor meg azt érzem, hogy ennek a rovására nem készültem eleget a munkámra, és amiatt nem fog fejlődni a gyerek, vagy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elterveztem :(
válasza:Lehet, hogy egy fizikai dolgozó nem viszi haza a munkát, de százszor fáradtabban is ér haza a napi 8 óra güri után, mint egy szellemi dolgozó.És mit kap érte? Sem anyagi, sem eszmei megbecsülést.
Cserélj nyugodtan pár napra egy óvodai dajkával és majd mikor az óvónő kiküld az udvarra felszedni a döglött egeret, azzal a szöveggel, hogy : "az ilyesmit nehogy a diplomás dolgozók csinálják meg". És látod, hogy az adminisztrátor, meg az óvónők kényelmesen eszegetnek másfél órán keresztül és kétóránként kávészünetet tartanak, rád meg úgy néznek, mint a véres rongyra, ha elbújsz 10 percre megenni a nyavalyás szendvicset, akkor garantálom, sírva rohannál haza inkább írogatni.
Ráadásul a te munkádban, ha jól csinálod a fejlődés is látható, ami inspirálhat.Látod, hogy a gyerekek a te hatásodra változnak, okosodnak, ez is egy öröm.Fizikai melónál ilyen nem sok van.
Voltam óvodában közmunkás dajka.Nem volt felemelő érzés.Egyetlen része volt a munkának, amit szerettem: mikor végre kitehettem a lábam a konyháról és a gyerekekkel foglalkozhattam.Ilyenkor kihasználtam az alkalmat és próbára tettem pedagógiai érzékemet.Mindig a kicsit "antiszociálisabb" gyerekek társaságát kerestem, akikről állították az óvónők is, hogy soha nem fognak beilleszkedni.Nos, a pár hónap alatt, amit ott töltöttem, 3 ilyen gyereket sikerült pár óra leforgása alatt "visszaillesztenem" a társaságba.Csak meg kellett próbálni...Persze dicséret nem járt érte.Az óvónők észre sem vették (vagy csak úgy tettek).
Nos, akkor cserélhetünk?
Kedves utolsó! :)
Édesanyám 15 évig volt dajka, szóval azért belelátok ebbe is. Sajnos ő is azok közé tartozott, akit az óvónők (és a többi dajka is) lenézett. Anyum is olyan volt, hogy ő inkább a kis cigánygyerekkel foglalkozott jobban, meg a hátrányos helyzetűekkel, valahogy ők jobban belopták magukat anyum szívébe. A gyerekek is imádták anyumat, jobban mint az óvónőket meg a többi dajkát. Ezt mindenki tudta, az ott dolgozók, a szülők is, és ezért utálták is anyum rendesen... Mondanom se kell, hogy ebben az oviban én sem lennék dajka (fejlesztőként sem szeretek ide járni, pedig nekem kell). Szóval sok múlik a kollegákon is, hogy ők hogyan viszonyulnak egymáshoz. Lehet, hogy egy másik oviban megbecsülnének egy ilyen dajkát (járok ki olyan oviba is, ahol a dajka majdhogynem egyenrangú az óvónővel, bent van a foglalkozásokon, ott segít stb...).
De nekem most konkrétan az is hiányzik, hogy legyenek munkatársaim... Tudjak kivel beszélgetni a gyerekeken kívül...
Lehet, hogy 1 hét csere után én akarnám minél hamarabb visszacserélni, de ettől függetlenül akkor is kipróbálnám magam akár dajkaként, akár máshol más munkakörben úgy, hogy 8 órát dolgozok, de nem viszem haza.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!