Ez mennyire normális hozzáállás, hogy ez tart életben, és emiatt nem idegesítenek fel a konfliktusok?

Régen depressziós, túlérzékeny voltam.

Sokat bántottak, kikezdtek az iskolában, és időnként a munkahelyemen is megtalálnak az ilyen emberek, mert gondolom érzik, hogy gyengébb vagyok. Alapjáraton is csöndes vagyok, nem szeretem a hangos veszekedéseket.

Egy cégnél vagyok környezetirányítási megbízott, ami azzaé jár, hogy elég sokat kell lejárnom a műhelybe, és ott fenntartani a rendet több kevesebb sikerrel. nekik nem tetszik, hogy úgymond belepofázok az ő munkavégzésükbe, és nagyon sok gond van emiatt ezt még érteném is, de beszólnak olyan dolgok miatt amihez semmi közük. pl. párom anyagi helyzete átlag feletti, illetve a havi 80ezres fizetéshez mérve. van 2 kocsi, én az egyikkel járok be dolgozni, de emiatt is beszólnak, pedig nem egy extra kocsi, csak gondolom tudják, hogy én azt nem tudnám magamnak megvenni.

A lényeg, hogy mikor nagyon bunkók velem, akkor mindig arra gondolok, hogy nem baj, mert ha már nem bírnám idegekkel ezt az egészet, akkor úgyis megölném magam. és ilyenkor megnyugszom, mintha lenne egy biztos menekülési útvonalam innen. pármnak egyszer mondtam, hogy ez a gondolat miatt élem túl a mindennapokat, pszichológushoz akart küldeni. ez tényleg ilyen súlyos lenne?