Hogy lehet, hogy vannak, akik már sokadik munkahelyükön vannak és könnyen találnak újat, másoknak meg évekig nincs semmi?

Szemelyiseg, vegzettseg, fellepes, kommunikacios keszsegek, stb...

Ezek meg ket teljesen azonos vegzettsegu es tapasztalatu ember eseteben is nagyon elteroek lehetnek.

Én és a barátnőm is többedik munkahelyünkön vagyunk. Több ajánlatot is vissza tudtunk utasítani, válogathattunk az állások között. Én 31 vagyok, fejlesztő, ő 25, kontroller. Egyikünknek sem volt sehová protekció vagy ismerős. Az előző munkahelyéről ő kapott referenciát, meg korábban az egyetemről is, az valamennyit segített. Mindketten angolul perfektek vagyunk, mellette nekem a német közepes, neki német és orosz közepes szintű.

Én most is éppen egyetemre járok (második egyetemet végzem), ő szintén. A fizetésünk nagy részét a képzésünkre fordítjuk, az egyetem mellett nyelvtanárhoz is járunk. Tehát a versenyképességünket egyrészt növeli ez, hogy képzettek vagyunk, és folyamatosan képezzük magunkat.

A másik az, hogy több hónap alatt összeállítottunk magunknak egy állásinterjú anyagot. Nagyon sokat foglalkoztunk vele, nagyon kimaxoltuk. Emellett, ha konkrét állásinterjúra mentünk, ott az alapot felelevenítettük és két-három napot készültünk az éppen aktuálisra. A cégről és az interjúztatóról a lehető legtöbb infót begyűjtöttük (fb, linkedin, cég honlapja, wikipedia, cégjegyzékek). Egyetlen egyszer sem tudtak zavarba hozni minket, mindig mindenre kész és majdnem tökéletes válaszunk volt (rengeteg készülés van mögötte). Interjúra felkészülni több nap, ezt sokan nem tudják.

Kisugárzástól függ szerintem, meg az elszántságtól. Ha azt jelenti nálad a munkakeresés, hogy napi fél órát ülsz az Olx-en, és ami szimpatikus oda küldesz egy sablonos önéletrajzot, aztán várod a csodát... Na az nem igazi munkakeresés. Ennél rosszabb eset az amikor valaki csak feltölti az önéletrajzát egy hirdetőoldalra, és összesen annyit ír ki, hogy xy vagyok, munkát keresek. Aztán nem érti, miért nem hívják. Senkinek sem kell olyan ember, ami még azt se tudja, milyen munkát keres.

Én nekiindultam a városnak, bementem minden üzletbe, mindenhol megkérdeztem, van-e szabad hely, folyamatosan néztem az Apródot, és minden ismerőst megkérdeztem, tudnak-e valamit. Egy nap alatt találtam melót, másnap találkozhattam a főnökkel, kövi hét elején kezdtem.

Nem volt a legjobb meló, dehát nem lehetett válogatni. Egy hónap múlva hallottam egy jobb lehetőségről, szabadnapomon odamentem, megkérdeztem, mi van. Kicsontoztam rendesen a főnököt, mindent megkérdeztem, amit csak lehetett. Hogy itt mi van, itt hogyan csinálják. Elmondtam mit tudok, ott ültem egy órát, másnap hívott hogy enyém a meló.

Azóta nincs más, még jól érzem itt magam. Pedig összesen egy érettségim van meg egy pszáf vizsgám, de azzal már úgyse fogok mit kezdeni.

Szóval nem kell várni a sült galambot, fel lehet kelni a monitor elől, és el lehet kezdeni komolyan munkát keresni.

Ha azt látják rajtad, hogy válogatsz, hogy nem vagy ambíciózus, és csak azért kell a meló mert muszáj, akkor nem téged fognak választani hanem azt aki elhiteti velük hogy imádja ezt csinálni és ő a legjobb erre a feladatra. És itt nem a végzettséget nézik.

Vendéglátóiparban vagyok. Nincs semmi baj a kilincseléssel, ugyanis attól hogy nincs kiírva az ajtóra nagy betűkkel hogy itt munka van, még lehet hogy van. A mostani munkahelyemet speciel csak facebookon hirdették meg. Véletlenül akadtam rá.

Az előző helyet meg úgy találtam meg hogy bementem egy kocsmába megkérdezni van-e munka. Mondták hogy itt nincs, de a főnök másik kocsmájában van. Ha nem megyek be, sose tudom meg, mert a másik kocsma egy másik városban van.

Szóval ne gyártsad a kifogást, mert ezért nincs melód. Senki nem fog kapkodni így érted.

Nekem erre egy szavam van: Önmenedzselés

5-ös remekül kifejtette a lényeget.