Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogyan kéne viselkednem?

Hogyan kéne viselkednem?

Figyelt kérdés

2 hónapja léptem be egy céghez, próbaidőn vagyok. Azt tudni kell, hogy az előttem lévő csajjal nem volt jó a kollégáim kapcsolata, mert különleges bánásmódban részesítette őt a főnök úr, gondolom lehet sejteni miért..

Szóval én mentem a lány helyett és azt tudom hogy a kollégáim tartanak tőlem, nehogy esetleg olyan legyek mint az elődöm. ( Sőt, mivel tudják hogy pár hétig jártam pszichológusnál családi gondok miatt, így attól is tartanak, hogy nehogy olyan őrült legyek, mint egy még régebbi kollégájuk :D)

Az elején úgy érzem, hogy sikerült is nekik bizonyítanom hogy nem vagyok olyan, én dolgozom becsülettel, amit hibázok azt kijavítom.

De azt vettem észre hogy keresik bennem a hibát. Nehéz agyi munka ez, és azt várják el hogy tudjak..Még a fele próbaidőm sem telt le.

A nyomás miatt és egyéb gondjaim miatt egyre nehezebben tudtam odafigyelni és sorra hibáztam.

A csoportvezetővel az elején megbeszéltük, hogy bármi baj van, nyugodtan szóljak, ő is fog, és beszéljük meg így csoporton belül, ne szaladjak a főnökhöz, ahogy az elődöm. Én tartottam magam ehhez, de a főnöktől tegnap tudtam meg, hogy magyarázott rólam neki a csop. vezető. Hozzám nem jött oda hogy beszéljük meg..A lényeg, hogy megfeleléskényszerem van, most sikerült lazábbra vennem a dolgot, de a nyomás bennem van..Beszélgetni alig beszélnek velem, ha én kezdeményezek, akkor valamennyire beszélgetnek, de maguktól nem. Ma lesz*rtam őket konkrétan. Nem tudom hogy kéne velük viselkednem. Mondani nem mondanák ha bajuk van a velem, eddig sem nagyon tették amikor rákérdeztem..


2014. jún. 12. 18:40
 1/2 drzsm válasza:
A csop. vezetőnek mond meg, hogy nem jó fej amiért nem veled beszélte meg a dolgokat, a többieket meg hívd el meló után pl: foci vb-t nézni, az első kört fizesd is akár, szerintem ha fiúkkal vagy körül véve, meg is vetted őket... :D
2014. jún. 15. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:

Ne várd, hogy a munkatársaid azonnal befogadjanak! Előbb szeretnék tudni, hogy ki vagy, mi vagy, milyen vagy. Ha nyitott vagy a többiek felé, ők is nyitni fognak feléd.

Persze, hogy azt várják el, hogy tudj! Senki nem örül annak, ha a munkatársa hibái miatt az ő munkája is nehezebbé válik, vagy pláne neki kell elvégeznie.

Nem tudom, hogy a csoportvezető mit mondott rólad a főnöknek, de ha a főnök kérdezett rólad, akkor vélhetően válaszolnia kellett a legjobb tudása szerint.

Ha a munkatársaiddal olyasmiről beszélgetsz (nem akkor, amikor éppen el vannak merülve valamilyen feladat megoldásában), ami érdekli őket, akkor biztosan szívesen beszélgetnek veled.

Téma javaslatok:

- Új ruha/cipő/frizura észrevétele valamelyik kollégán

- Asztalra kitett gyerek fotója

- Észreveheted, ha valaki tovább marad bent, mint a többiek.

...

Szavaid kicsit ellentmondóak. Egyszer azt írod, hogy keresik benned a hibát, egyszer meg azt írod, hogy nem szólnak, ha bajuk van veled. Most akkor melyik az igaz?

Ha valaki észreveszi, hogy hibáztál,örülj neki, köszönd meg, különösen, ha neked szól és nem a vezetőidnek, mert így ki tudod javítani a hibát.

Végezetül szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy klasszikus kínai mesét, amit figyelmesen elolvasva, talán kiderül, hogy nem is olyan ellenségesek veled szemben, mint ahogy gondolod:


GYANÚ


Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.


Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.


Lie Zi

2014. jún. 15. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!