Totális kiégést, munkaundort hogy kezelnétek? (többi lent, kicsit hosszú)

Tudom, tudom, örüljek, hogy van munkám és fogjam be, de mégis... Borzalmasan motiválatlan vagyok, dolgozni szinte kínszenvedés, majdnem teljesen mindegy, hogy mit csinálok, utálom. Ez azért szörnyű, mert még nagyon fiatal vagyok, 26 éves.

Az egész az előző munkahelyemnél kezdődött. Újságíró végzettséggel dolgoztam sok helyen, soha semmi bajom nem volt, kezdetben élveztem, hogy megjelennek a cikkeim, később pedig, hogy egyre több a kapcsolatom, tök jó rendezvényekre mehettem el stb. Voltam magazinnál, hírportálnál, nyomtatott és online formában is csináltam.

Két éve elkezdtem dolgozni egy hírügynökségnél, amit az első pár hónapban szerettem, aztán már csak kínlódtam. Egy új projekt miatt nyolcszor annyi lett a meló, túlórák folyamatosan, természetesen ugyanazért a sz@r fizuért. Ez megmérgezte a légkört, már mindenki utált bent lenni, egyre nagyobb volt a stressz, több az elvárás, a fizuemelés ötletét csípőből utasították el. Sokszor reggel fél 7-kor indultam otthonról, és este 7-kor vagy 9-kor értem haza.

Úgy éreztem, semmire nincs időm, a munkában meg csak ellenséget kezdtem látni, ami elveszi az időmet attól, amit szeretek. Csak dolgoztam, fürödtem, ettem és aludtam. Tényleg nevetséges pénzért. Hobbi, ne adj isten társasági élet, ilyesmi persze nuku, mert se idő, se energia rá.

Aztán nagy nehezen lett más, és fölmondtam, most weboldalak szövegezésével foglalkozom, az online jelleg miatt szinte 100%-ban itthonról dolgozom, tökéletesen rugalmas időbeosztással (értsd: akár éjszaka is melózhatok, csak legyek kész határidőre, így rengeteg a szabadidőm).

Csakhogy az előző munkahelyem kivett belőlem minden munkakedvet. Közel egy év után is olyan szintű a munkaundorom, hogy egész nap tolom magam előtt a 2-3 órás feladatot, ami elrontja az egész napot, mert ugye folyamatosan bennem van, hogy csinálni kéne, de nem bírom rávenni magam. Semmi önfegyelem, lelkesedés, munkakedv, csak valami hihetetlen kínlódás, egész egyszerűen már utálok írni. Mindent az utolsó utáni pillanatban csinálok meg, ekkor már persze ideges vagyok és kapkodok, amitől még rosszabb. Tudom, hogy ez így nagyon nem jó, de képtelen vagyok erőt venni magamon. Próbálom magamnak mondogatni, hogy pedig milyen szerencsés vagyok, hogy itthonról dolgozhatok, és ennyi szabadidőm van, és nem is kell sokat melóznom egy nap, de nem használ, azt a kicsit is borzasztó nehezen csinálom meg.

Gondolkodtam váltáson, de nincs valós alternatíva. Van egy egészségügyes végzettségem, azt nagyon szerettem csinálni, de a környéken most nem tudnék benne elhelyezkedni, megint be kellene járnom Budapestre, ami naponta 4-5 óra utazás, embertelen. Költözni nem szeretnék, szeretek ott élni, ahol élek, Bp-t meg utálom (napi szinten voltam ott, tudom mit beszélek, nem csak köpködés).

Igazából abban látom a megoldást, hogy valahogy vissza kellene állítanom a motiváltságot, a szakmám iránti szeretetet, de fogalmam sincs, hogyan. Próbálkoztam már azzal, hogy meghatározom, mettől meddig dolgozom egy nap, és azt betartom, de az se jött be :/

Ha valakinek van valami hatásos ötlete, megköszönném!

Az olyan megjegyzésektől, hogy örüljek, hogy van munkám, és mit rinyálok, tök mázlista vagyok, hogy otthon lehetek, légyszi kíméljetek meg, én is tudom, hogy ez az igazság, de ettől még nem jobb a helyzet.

Köszönöm, ha végigolvastad, és esetleg segítesz!