Ti felmondanátok? Vagy tűrnétek? Gyors válaszok kellenek!
Lassan egy hete kezdtem egy munkahelyen (élelmiszerbolt), az elején tisztázva lett, hogy kezdő vagyok, betanításra szorulok. Két napra be is raktak kasszába, nem volt semmi gond, nemhogy hiány, még plusz volt a kasszában. Valamilyen oknál fogva azonban a boltvezető-helyettes, aki abban a műszakban volt, és most is vele dolgozunk, ki nem állhat, 50 kilós lányként férfimunkákat végeztet el velem, ha valamit nem tudok, és megkérdezem, vagy nem válaszol, vagy pedig nagyon flegmán, kiabálva, több ember előtt. Mindkét műszakvezető is utál, abba is belekötnek, hogyan mosok fel, meg folyamatosan azt hajtogatják, hogy nem csinálok semmit. Egy 80 négyzetméteres boltot kell egyedül (!!!) feltöltenem, 8 órában, folyamatos megalázás közepette. Még van 25 ezer forintom, ami kb. elég lenne május 10.-éig. Mit tegyek? Bemenjek, csak felmondani, vagy kérjek ki egy szabadnapot (nem adják ki úgysem)? Én ezt a viselkedést nem tudom tolerálni. Máshol is voltam, sehol nem viselkedtek így velem.
Pl. tegnap. Körbejártam a boltot zárás előtt, kell-e még kirakni valamit, stb. Kijön a boltvezető helyettes, és kb. rámordított 3 kolléga, és 2 vevő előtt, hogy én hogy merem b*zerálni a hajam. Ezekkel a szavakkal. Szerintem ez nem normális. Maradjak, vagy menjek?
20L
Nekem a leírtak alapján egy kérdésem lenne hozzád:
Mit kellene tenniük még, hogy egyértelmű legyen számodra a jó döntés?!
Sikeres álláskeresést kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!