Mit tegyek munkahelyi rosszkedv ellen?
Figyelt kérdés
Az utóbbi időben rossz érzés alakult ki bennem a munkahelyemmel kapcsolatban. Egyre több a munkám és a felelősségem, viszont a fizum nagyon kevés a szakmám átlagához képest és a főnököm szóban sem igazán fejezi ki az elismerését. Emiatt egyre stresszesebbnek érzem magam, már álláskeresésbe is belekezdtem. Viszont a legnagyobb probléma, hogy a kollégáim akikkel idáig jól kijöttem, szinte baráti viszonyban voltam, is kezdenek idegegesíteni, sokkal inkább érzékelem a hibáikat és untatnak is. Szerintem ők is érzik ezt, mert mostanában többször volt olyan, hogy kihagytak dolgokból, pletyikből, sőt az egyik kolléganőm többször be is szólt a szerinte helytelen viselkedésem miatt. Az ilyenek viszont megint csak stresszelnek, így úgy érzem ördögi körbe kerülök. Nem tudom mit tegyek hogy kikerüljek ebből. Mi tanácsoltok?2014. márc. 25. 19:51
1/2 anonim válasza:
Úgy tűnik, a kiégés felé haladsz, az pedig nem túl gyakran fordítható vissza.
A kollégáiddal próbálj meg többet viccelődni (persze ne a kárukra), én is ezt teszem, hogy oldjam a feszültséget. Mondani könnyű, megtenni nem, főleg, amikor elönti az embert a munka és a pszichés nyomás.
2/2 anonim válasza:
Mennyi ideje dolgozol ott? Vedd sorba, mit szeretsz a munkádban. Gondold végig, milyen változásnak örülnél, ami ott tartana. Végső esetben válts.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!