Ezt más is megfigyelte már?
Állami szférában dolgozok, de ismerőseim között is sokan ott tevékenykednek.
Az utóbbi pár évben feltűnt, h fentről folyamatosan jönnek olyan utasítások, amiknek semmi értelme, csak az alkalmazottak hozzáállását rontják.
Szélsőséges példa:
Holnaptól az irodisták nem használhatják a széket, állniuk kell majd az asztalnál.
Indok?
Csak úgy.
Persze kibukik mindenki, megy az értetlenkedés.
Máshol is ez van?
Persze, a legtöbb helyen így van.Fejétől bűzlik a hal!
Ez a fejesek packázása, egyrészt mert jobb dolguk nincs, másrészt, mert senkit nem érdekel, nincsenek ellenőrizve, az alkalmazottak jogaira ba sz nak mindenhol, így megtehetik, tehát ki is élik magukat.A vezetésre alkalmatlan seg gfejek tehát csesztetik a jó népet vígan, ezért még fizetést is kapnak, a munka minősége meg süllyed egyre lefelé.
Na többek között az ilyen nyomorékok miatt van, hogy egyre rosszabb ez az ország!És elhúz innen, aki csak tud.
Az ilyen "fentieket" páros lábbal kéne kirúgni a kényelmes székből!Ezt igazán megtehetnék asokat froclizott dolgozók.Ilyen munkahelyért úgysem kár.
Úúú olyan dolgokat tudnék mesélni én is, most jöttem el az állami szférából. A főnököm úgy mondta a szemembe hogy ő nem ért semmihez, őt úgy rakták ide, de szabad kezet kapott és milliókkal "játszik" hogy majd úgy se veszi észre a belső ellenőrzés... -.-"
De utáltam, alig vártam hogy eljöjjek onnan. Tényleg a nyalizás számít, akit tud protekcióval vesz fel, és olyan munkát ad nekik plusz pénzekért amihez képesítésük se nyelvtudásuk nincsen....
Szélsőséges nekem is volt: egy általa utált kolléga után kellett (volna) kutatnom.
A nyalizást már fel se akartam hozni, teljesen egyértelmű.
A protekció meg szintén alap, amivel nem is lenne gondom, ha hozzáértő személy kerülne be arra a posztra, de az durva mikor engem hív félre és kérdez meg, hogy ez meg az hogy van?
Holott csak egy jogszabályt kellene felütnie, de ahhoz is hülye, hogy tudja, hogy ez az egész azon alapul.
Egyébként szerintem a versenyszférában is van bőven nyalás meg protekció, ez a "minden nap új kihívás meg stb" egy lózung.
Igazából ez a másik, ha jobban belegondolok sok panasz érkezik onnan is.
Csak nem a főnök "ki, ha nem én?" hozzáállása miatt, hanem mert faragnak mindenből.
Infós ismerősöm arra panaszkodott, hogy lassan már ha dolgozni akar, akkor neki kell majd vinni a a gépeket meg monitort meg hősugárzót, mert mindenen spórolnak.
Holnaptól az irodisták nem használhatják a széket, állniuk kell majd az asztalnál.
mi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!