Hogy szedjek elég bátorságot a felmondáshoz?

Van egy kriminálisan pocsék munkám, ami kikészít idegileg engem is, és így a párom is. Heti 56-60 óra, életem az nincs mellette.

Már egy ideje beszéltük, hogy fel kéne mondanom, de mindig halasztgatom. A sógorom is velünk él, azt mondták, ne aggódjak, amíg nem találok új állást, ők eltartanak.

De én ettől félek: voltam az egyik exemmel ilyen helyzetben, és ő elég hamar megunta a dolgot, három hónap után közölte, hogy azért nincs munkám, mert nem is akarok, és neki ebből elege van, holnap költözzek.

Rettegek, hogy mi lesz, ha itt is ez lesz? Legutóbb 4 hónap volt, mire munkát találtam, mi lesz, ha most is ez lesz? Mi van, ha ezt már a párom és/vagy a sógorom nem tolerálják?

A másik, hogy mindkettejükre szükség van, mert egyedül a párom fizetése nem elég kettőnknek. Kettejüké szűkösen elég hármunknak. De mi van, ha közben velük történik valami? A párom építőiparban dolgozik, pont ma mondta, hogy ha most elveszíti a munkáját, tavaszig tuti nem talál újat.

Ők most meg vannak sértődve, hogy nem bízom bennük. De az előzmények után ez nagyon nehéz. Egyébként szerintem bízom bennük, a körülményekben nem bízom. A jelenlegi munkám fix, mert még egy olyan hülye nincs, aki ennyi pénzért ennyit melózik. De hogy mi lesz a jövőben, olyan bizonytalan... muszáj felmondanom, de így hogy?