Akik azért kritizálják a másikat, hogy miért nem képes leplezni a bizonytalankodását, azok miért nem jöttek még rá arra, hogy lehet hogy valamilyen szinten képes is lelplezni, mert valójában belül sokkal bizonytalanabb, mint kívülről annak tűnik?

Belülről sugározhat kifelé a bizonytalanság. A negatív gondolatok!

Látszik az emberen azért, ha valamibe nem biztos, és belegondol abba hogy nem fog sikerülni.

De ne aggódj! Jó úton jársz afelé, hogy ne legyél bizonytalan.

Ha küzdesz a bizonytalanságod ellen, és elhatározod, hogy sikerülni fog, akkor egy idő után sikerélményeid lesznek, így már nem leszel bizonytalan!

...és ez így van rendjén. Különben nem így lenne.

Az igazság változatlan. Bárki bármit mond helyette, az igazság köszönettel marad, ami volt. Az ember képes saját magát is becsapni, képes hazudni önmagának és elhinni, ha az igazságot nem akarja befogadni. Pedig nem nehéz: úgyis az van, ami van. Akkor mindegy, ki mekkorát téved. Legjobb, ha őszinte vagy belül. Nekem itt kezdődött minden bizonytalanságom végleges semmivé foszlása.

Természetesen nem kötelező beilleszkedni sem. Ne kelts magadban feszültséget ilyesmivel! A "beilleszkedés" már-már orvosi műszó arra, hogy befogad egy társaság. Ezt ők döntik el. Te azt döntöd el, hogy szerepeket és álarcokat tolsz eléjük, hátha befogadják, vagy önmagadként állsz eléjük és elfogadod, bárhogy döntenek.

És te mindig is tudtad ezt. :D

Ez az ő döntésük. Ha fejre állsz is így oldják meg valódi énjük elrejtését. Hogy miért rejtegetik ilyen erőkkel? Nagyon-nagyon ritka, hogy valódi gonoszság legyen mögötte. Legtöbben nem is találkozunk életünkben olyannal, aki ténylegesen, legbelül is rosszindulatú. Mostanában kezdem azt hinni, hogy ilyesmi nem is lehetséges, mármint nincs egy darab se a történelemben...

De akkor miért csinálják???

Kérdezz bárkit, akinek pszi-vel kezdődik a szakmája! Félelem.

Félelmek mélyen a lélekben. Sok-sok kisgyermekkori pofon és "koppanás". Rengeteg félreértelmezett reakció, mérhetetlen meg-nem-értettség, szeretet-szomj, az őszinteség leverése idejekorán, egyszóval ez a mai IDIÓTA szocializáció. Kulturálisan trágyadombra született, gyönyörű gyermeklelkeket taposnak a "jól szocializált" szüleik önként és dalolva ugyanabba a mentális posványba, ami nekik is egy életen át tartó, szüntelen szenvedést okoz. Természetesen fogalmuk sincs róla, mert ez ma kvázi természetes. Tudattalanul teszik. Aki magához tér abból, hogy egyszer élő, hamar meghaló, sokat tévedő, nehezen tanuló, stb. stb. EMBERNEK álmodja magát, és rájön, hogy többről van itt szó. Ember csak azért vagy, hogy szellemként (a szó mai, tárgyilagos értelemben, ahogy a "szellemi munka" jelzőjeként) ténykedj, fejlődj, fejlessz és vegyél részt nagy, közös utunkban. Ami hova is vezet? A vélemények megoszlanak, szerintem pont vissza Istenhez. És szerintem nem ez az egy élet van rá, és a Kegyelem nem véges. Ebből következik, hogy ha nem akarunk végtelen sok szenvedést magunknak és másoknak, akkor nem tökölünk sokat, pont mintha sürgős lenne valamiféle véges isteni türelem miatt, vagy egyetlen, rövid életünk lenne...

Visszakanyarodtunk oda, ahonnan elindultunk? Igen. Ezért mondják a zen-re is, hogy a hétköznapiság művészete: amint elkezded érteni a dolgok működését, de igazán, rájössz, hogy rend van, és maximum annyi változik, hogy a ködös "jó", helyett a belátottan helyes, célszerű, konstruktív, stb. irányt választod.

Miért írok ennyi marhaságot? Talán csak azért jött rám ez, mert ebből a szemszögből jobban látható, hogy a kritizálási kényszer keresztjét cipelők is épp ugyanazok, ami te vagy, vagy ami én vagyok. Tévelygő kis harcosok, rengeteg, önmaguk előtt is rejtett félelemtől motiváltan. Csak némi esztétikai különbség akad, feltűnőbbek, mert túlságosan legyőzte őket a fejlődési zsákutca, amiben épp vesztegelnek.

Neked nincs okod külön figyelmet fordítani rájuk, hacsak nem érzed úgy, hogy nálad a kulcs a továbbhaladásukhoz, és hogy képes vagy megpendíteni bennük azokat a húrokat, amiket kell ahhoz, hogy ők is elkezdjék akarni a jó irányt, és hogy elhiggyék, hogy képesek rá voltaképpen könnyedén.

Természetesen megteheted, hogy fárasztod magad ezzel anélkül, hogy bármi célod lenne azzal, hogy vég nélkül merengsz más hülyeségén, és végső soron belső nyomorán. Ember vagy, döntesz és cselekszel.

Á, csak sikerült szétszerkeszteni...

"Aki magához tér abból, hogy egyszer élő, hamar meghaló, sokat tévedő, nehezen tanuló, stb. stb. EMBERNEK álmodja magát, és rájön, hogy többről van itt szó." - nyilván akartam valamit írni, hogy mit csinál, egyezzünk meg abban, hogy "Van, aki magához tér" ebből az "ember vagyok, semmi több" álomból.