Miért nem fogadnak el az új kollégák? Meg sem próbálnak befogadni.

Kitartás, előbb-utóbb megunják és nyitni fognak feléd is. Talán valami olyasmi áll a háttérben amiről Te nem tudsz, mást akartak fölvetetni, vagy egy számukra kedves kollégát rúgtak ki helyetted.

Lecseng ez és akkor jobb lesz. Ne törődj velük.

Csak úgy sejteni tudom hogy valószínű olyan kollégájuk helyére kerültél, akit nagyon bírtak és lehet hogy elvből nem szólnak hozzád, fene tudja.

Velem is ez volt amikor egy másik munkahelyre mentem mert ugye közalkalmazottként az önkormányzat áthelyezett.... Engem ott azért utáltak mert én többet kerestem náluk, de t5öbbet is dolgoztam, mert ők közmunka alapon dolgoztak ott, én meg nem. Persze egy idő után úgy 2-3 hónap múlva már sikerült megbarátkoznom velük meg minden de érdekes mód amikor közülük kidobtak egy embert mert ittasan ment be dolgozni elég durván be volt nyomva, és mivel pont olyan napon ment oda amikor még a portást is befogták dolgozni mert annyira kellett melózni, ugye takarítás, rendrakás és volt rá bő 5-6 óránk erre, akkor érdekes mód befogadtak engem, de amikor jött megint egy új kolléga akkor meg őt közösítették ki hasonló elven, és akkor meg én voltam a haver, de amikor én meg kedves voltam az újonccal akkor meg már engem is kezdtek megutálni.

Nem értem ezt a logikát, de vannak olyan munkahelyek ahol az embereket tárt karokkal várják a kollégák meg szinte foglalkoznak vele, mindenben. Amikor engem onnan elküldtek mert csak 5 hónapra vettek fel, akkor átmentem egy céghez dolgozni ahol már a szakmámban tudtam végre elhelyezkedni, na ott már olyan kedvesen fogadtak engem hogy csak lestem, egyből közvetlenek voltak, barátságosak, és mindenbe segítettek nekem amibe csak lehetett.

Átérzem a helyzetedet, mert volt már ilyen munkahelyem. Próbáltam nyitni feléjük, próbáltam barátságos lenni, bevállalni egy-egy munkát, ebben-abban segíteni egy egy kollégának, de nem értékelték és kb úgy viselkedtek mint veled. Mintha én ott se lennék, amikor velem voltak átnéztek rajtam, amikor meg egy társaságban kávézgattak kibeszéltek a hátam mögött. Rájöttem, hogy abszolút nem éri meg az hogy én kedves legyek velük, vagy próbáljak tartozni ahhoz a társasághoz, amiből kinéznek, így kizártam őket. Annyit beszéltem velük amennyit muszáj volt, ha kértek valamit, nem csináltam meg, csak azt ami a munkakörömbe feltétlenül beletartozott. Aztán a vége felé már kezdtek barátságosabbak lenni, hívni ide-oda, de nem mentem. Aztán lett egy új munkahelyem, az utolsó napon pedig elmondtam mindegyiknek a véleményemet.

Javaslom Neked is, hogy próbálj határozott lenni, ha ők nem segítenek te se segíts nekik, ha valaki lealacsonyító stílusban beszél veled, akkor te is beszélj úgy vele. Vagyis mindenkinek azt add vissza, amit tőle kapsz!

Ha különben megint lesz egy ilyen "bolhából elefánt dolog" a főnöknél bemószerolás, akkor állj oda a főnököd elé és mondd, hogy "esetleg az én verziómat is hallgassa meg mielőtt ítél". Jó pont ha valamilyen szinten tökös vagy és nem hagyod magad.

Átérzem a helyzeted, velem pont ugyanez volt az előző munkahelyemen. Már az első naptól kezdve ellenségesek voltak velem. Amikor odakerültem, senkinek sem lettem bemutatva, semmi nem lett nekem megmutatva, csak leraktak egy asztalhoz, megmondták, mit csináljak, aztán teljesen egyedül hagytak. Én meg teljesen elveszettnek éreztem magam. Senkinek még a nevét sem tudtam.

Másnap úgy döntöttem, a magam kezébe veszem az ügyet, körbejártam az irodát, bemutatkoztam mindenkinek egyesével, de sokan ellenségesen fogadta már a bemutatkozásomat is. Volt, aki kezet sem fogott velem, volt aki nem nézett a szemembe egy pillanatra sem, volt aki nem árulta el a saját nevét! Miután megpróbáltam közeledni feléjük még szörnyebben éreztem magam...

Úgy éreztem, egyedül ebédszünetben lehetett volna ismerkedni velük, de nekem sem volt pénzem rá, hogy velük egyek, cigizni meg én sem cigizek, úgyhogy a cigiszünetekben sem voltam ott. És mivel nem voltam ott soha, ennek persze az lett a vége, hogy elkezdtek kitárgyalni és mindenféle hazugságokat kezdtek el rólam terjeszteni. Nem csak egymás közt, de a főnöknek is. Ezeket csak fél füllel hallottam, mert hozzám jóformán nem szólt senki sem.

Fogalmam sincs hogy miért utáltak, mivel minimálbér alatt dolgoztam ott, úgyhogy a fizetésemre biztos nem irigykedtek, azon kívül meg én is pont azt a munkát csináltam, mint ők.

Egy idő után olyan paranoiás lettem, hogy már akkor is azt képzelődtem, rólam beszélnek, amikor nem rólam volt szó. Például láttam, hogy a főnökkel susmorognak valamit és közben felém tekingetnek, nekem meg görcs állt a gyomromba, hogy vajon mégis miről lehet szó. Később rákérdeztem a főnöknél, hogy én voltam a téma, de azt mondta nem, nyugodjak meg, ő meg van elégedve a munkámmal.

Persze mivel én nem beszélgettem meg cigiztem munkaidőben, hanem dolgoztam, ezért jobb és gyorsabb munkát végeztem, mint ők, a főnök meg megdicsért, hogy jól végzem a dolgom. Erre persze még inkább megutáltak engem, mert ők lassan dolgoztak én meg olyan voltam, mint a stréber gyerek az iskolában, hogy mindent jól csinál, a többiek meg ezért kiutálják...

Nekem azt tanácsolták barátok, hogy ne foglalkozzak velük, ne is szóljak senkihez, amíg a főnök meg van elégedve a munkámmal, addig nincs gond, mert úgysem rúgnak ki. Próbáltam ezt csinálni, de engem teljesen kikészítettek a munkatársaim lelkileg. Majdnem minden nap sírva jöttem haza a munkából, reggelenként pedig szó szerint görcsölő gyomorral mentem be. Pár hónap után nem is bírtam tovább a légkört és magamtól eljöttem.

Sajnos tanácsot nem tudok neked adni, hogy viselkedj, mert nekem sem sikerült túllendülnöm ezen a problémán, de neked sok kitartást kívánok, hogy el tudd őket viselni! Őszintén!

Én nem szoktam arra törekedni, hogy befogadjanak. Nem bandázni megyek oda, hanem dolgozni, és munkaidő végeztével el is felejtem a társaságot. Aki akar, társaloghat velem, ismerkedhet, de a bratyizást gyűlölöm. Megvannak a barátaim, a jó ismerőseim, ha esetleg szükségem lesz plusz ismerősökre -de nem érdekből- akkor nyitok feléjük.

A "csapatépítő tréning" nevű fasságaikkal meg hanyagoljanak, nem vagyok hajlandó még a szabadidőmet is rájuk pazarolni. Főleg, ha az alárendeltjeim.