Vendéglátóiparban dolgozók! Tinektek hogy van a munkarendetek? Fix időpontban végeztek vagy pedig naponta változó, forgalomtól függően?
Tehát van egy időpont, amikor (bárhogy is állnak a dolgok) mindenképpen befejezhetitek és távozhattok vagy pedig igazából addig kell maradni, amíg úgymond szükséges?
Régen, mikor rendes éttermekben dolgoztam, nekem a forgalomfüggő végzési időpont volt (nem egyszer voltak is belőle konfliktusaim a főnökökkel, mert nem akartam spontán 2-3 órával tovább maradni). Amióta vállalati étkezdében nyomom, szerencsére mindig fixen végzek.
Nálatok hogy van?
Amikor hotelben dolgoztam, bár recepción, akkor ott sem fix időpontokban végeztem, és ugyanez volt igaz az étteremben dolgozókra is. Volt egy hivatalos időpont, mikor elvileg végeztünk (ők is és én is hivatalosan este 9-ig dolgoztunk), azonban ritka volt, hogy akkor valóban mehettünk is haza, mert annyi munka volt mindig, meg amúgy kevés is volt a munkaerő.
Olyan tekintetben szerencsés voltam, hogy +1 óránál alig kellett többet bent maradnom, de azok a min. 11-13 órázások, állandó pörgés mellett, elég sokat kivettek belőlem.
en fixen 6.30-13.30ig max 14ig dolgozom, hetfötöl pentekig, a többiek 5.30-13ig hetfötöl vasärnapig.
nincs tulora, minden elöre tervezhetö...
Recin fixen 7-19 vagy 19-7h nappalos és éjszakás műszak volt, a bárba 16-0:00 között volt plusz ember osztva, neki volt, hogy túlórázni kellett. A felszolgálók 5-15 és 14-0:00 között dolgoztak, nem volt jellemző a túlóra, mert bezárt a konyha, a bárt meg külön ember vitte (cserébe nem csak felszolgáltak, hanem mosogatniuk is kellett).
A szobalányok 8-16h között dolgoztak, ha készen voltak mindennel, elmehettek előbb, ha nem, akkor maradniuk kellett tovább.
Fix időpontig vagyunk írva de ez változhat , nyilván ha nrm végzünk rendezveny van később jön le a csoport akkor evidens hogy megcsuszunk akkor sajnos tovább is maradunk
Ezt előre senki nem tudja a vendégek hogy érkeznek meddig maradnak . Nem mondhatom azt hogy már hagyd abba a vacsit mert lejár a műszak :D
Beosztásunkba amúgy van egy fix időpont de azért heti 2-3 szor előfordul hogy tovább maradunk . Persze ez van higy csak fél óra van hogy másfél
Éttermi felszolgáló szállodába
Igen igen persze azokat tudjuk mikor van előre rendezveny ezért azokkal a napokkal úgy számolunk mi is hogy ott lehet tovább kell maradni .
Amúgy ogen az lenne a korrekt ha előre tervezhetne az ember ! Bár ha tovább kell lenni és valaki szól h orvoshoz van időpont vagy fodrasz vagy bárhova mennie kell akkor persze elengedik !:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!