Gyermekvédelemben dolgozom de irodai részen pénzügy meg ezek igy semmit nem tudhatunk minden pletyka.
Rengeteg ugye a gyerekbántalmazás és azok mennek körbe.
De még intézetekben is, nemcsak a családoknál ahonnan ki vannak emelve.
Pl az anyja szexel a saját fiával. Vagy pl 3-4 éves kislánnyal a nagyfiú testvérét kötelezik a szülők szexelni, vagy pl intézeti csecsemőhalálozások, vagy intézetben ahogy egymást erőszakolják (fiú fiút), vagy verik a gyerekek egymást meg stb.
Egyszer gyűjtést szerveztek a levágott karú kolléga megsegítésére.
Italautomata benyelte az apróját ezért felnyúlt alul a résen és úgy vesztette el.
Aztán a menzán pörköltként felszolgálták.
Mint kiderült én voltam az áldozat csak senki sem értesített :D
Úgy indult a sztori, hogy átvezényeltek másik telephelyre de ha már megyünk vigyünk pár raklap piros festéket.
Egyik szétrobbant a napon, ilyen hajtógázas volt.
Félig engem, félig italautomatát terítette be de mivel féllábbal szó szerint kint voltam már nem mentem vissza átöltözni csak az új telephelyen.
Két hétig senki sem látott, így született a sztori.
Többször járok pisilni, mint az átlag, úgyhogy a két volt kolléganőm arról beszéltek, hogy nekem IBS-em van, magyarul mindig szarni megyek.
Másik munkahelyemre 3 napig(!) nem mentem be, mert beteg voltam. Amikor visszatértem, két külön emelet dolgozói rökönyödtek meg ezen, mert mindenki azt hitte, hogy felmondtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!