Elég kacifántos a történet, ott kezdődik hogy felvettek és elkezdtem dolgozni egy raktárban, ahol még nem írtam alá szerződést, csak jelenléti ívet kellett vezessek. A betanulásom után megbeszéltük a vezetőmmel hogy mikor lesz az első napom (múlthét kedd) de hogy engem már ezen az első napon úgy megaláztak hogy utána be se mentem egész héten. Elmondtam ma a főnökömnek hogy mi van, és hogy szeretnék kilépni ebből az egészből aki viszont kéri a múlthét három napról való igazolást.
A kérdésem az lenne csak, hogy mi történik akkor ha nem tudok neki igazolást mutatni?
Ha bejelentettek arra a napra dolgozni amikor nem voltál ott, akkor abból a munkáltatónak adókötelezettsége keletkezett amit befizetett utánad a semmire. Erre igényt tarthat, hogy legalább azt térítsd meg neki (napi ~2700 forint körüli összeg). Az a része persze érdekes, hogy a jelenléti nem igazolja a foglalkoztatást arra a napra, hacsak nem hamisítják meg. Vagy voltál olyan buta, hogy előre beírtad magad a következő napokra, amin utána nem jelentél meg. És persze egy szót nem szóltál sértődöttségből másnap, hogy ne számítsanak rád, és nehogy bejelentsenek.
szept. 9. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
2/12 A kérdező kommentje:
Nem írtam be magam előre, illetve szóltam hogy nem leszek természetesen. Szerződést sem írtam alá, csak jelenlétit de nem hinném hogy meghamisítanák, tényleg csak az érdekel mi történik ebben az esetben, mert még ilyen helyzetbe nem kerültem sosem.
szept. 9. 17:24
3/12 anonim válasza:
Max. kirúgnak :D
Egyébként próbaidőn vagy, nem? Ilyenkor bármelyik fél indoklás nélkül azonnal megválhat a másiktól. Tehát a munkavállaló dönthet úgy, hogy mostantól nem megy be, és a munkáltató is dönthet úgy, hogy indoklás, fegyelmi eljárás, meg minden nélkül egyik napról a másikra csak úgy kirúgja az embert, mert nem vált be.
szept. 9. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
4/12 anonim válasza:
Ja, ha tanulmányi szerződést kötöttél volna velük, tehát a betanításodért cserébe vállalod, hogy x hónapot dolgozol, akkor lennél bajban. De ahogy értelmezem, neked még munkaszerződésed sincs. Simán csak szard le őket, többet a telefont se vedd fel, nem léteznek.
Az 1-es meg szimplán debil. Jó, hogy a HR-es bérét nem fizettetnéd meg vele, mert időt töltött azzal, hogy beléptette.
szept. 9. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
5/12 A kérdező kommentje:
Igen, igazad van ezért nem értettem az igazolást, mert próbaidőn vagyok és én is úgy tudtam ilyenkor indoklás nélkül felmondhatsz, vagy épp ők mondanak fel neked. De akkor max nem fizetik ki azt a pár napot amíg betanultam.
szept. 9. 17:31
6/12 A kérdező kommentje:
4-es, köszönöm a válaszod :)
szept. 9. 17:34
7/12 anonim válasza:
Egy napig voltál? Minden papír nélkül? Sztem hagyd. Mégis mit követel? Semmit se írtál alá. Fizesse ki aztán jólvan. Próbanap volt, ennyi.
szept. 9. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
8/12 anonim válasza:
Az 1 gondolom EFO tapasztalatokkal rendelkezik. De még ilyenkor is a cég szokta benyelni.
szept. 9. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
9/12 anonim válasza:
#8: A "nem írtam alá szerződést" és a jelenléti ív kapcsolatából következtetve igen. Hiszen mindig arról papolnak, hogy a próbanapot is jogszerűen kell csinálni, ingyen nem dolgozol senkinek.
szept. 9. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
10/12 anonim válasza:
9: de van amikor simán nem sikerül első nap aláírni. Tény h nem jogszerű, de sokszor megesik.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!