A felmondási időmet nem akarom letölteni, mit tehetek?
"öszintén szólva azt is kinézem belőle hogy megütne"
Bocsi, hogy ezt mondom, de azzal nyert ügyed lenne.
Ugyanis az azonnali hatályú felmondásra okot adna vele. Az azonnali hatályú attól azonnali, hogy a következő pillanatban megszűnik a munkaviszonyod.
Persze az azonnali hatályú felmondást ugyanúgy közölni kell vele, mint bármilyen más felmondást. Írásban. Leírva benne egyértelműen, hogy azonnali hatállyal mondod fel a munkaviszonyodat és leírni azt is benne, hogy mi az okod rá ->
"2024. július 01-jén a X telephely irodájában Kis József művezető veszekedés közben nem csak verbálisan, hanem fizikailag is bántalmazott. Arcon ütött. Ennek az eseménynek tanúi voltak: X. Y. dolgozók.
Mivel a művezető viselkedése miatt a munkaviszony fenntartása, közös munkánk lehetetlenné vált, ezért azt azonnali hatállyal felmondom."
Dátum, aláírásod.
A munkáltatóval (ha nem a művezető az) vetesd át dátummal ellátva, és már mehetsz is tovább. A nálad maradó példányt pedig őrizd meg legalább 1 évig, mert 30 napig a munkáltató még perelhet a felmondásod miatt.
Duke81...felmondtam ma reggel és hátra se nézve kisétàltam. Persze hallottam ahogy minden vagyok csak úrinő nem. Lesz....M, erőt adtál nekem komolyan mondom🙂
Kedves 14-es...azért azt nem igazán várom ki hogy megüssön egy ilyen senkiházi...max ha Duke 81 ott állna a hátam mögôtt 🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
"azért azt nem igazán várom ki hogy megüssön egy ilyen senkiházi."
Én nem mondtam, hogy ezt tedd. Én azt mondtam, ha megtörténne ilyesmi, akkor az egy azonnali hatályú felmondásra maximálisan okot ad. Jogilag senki nem tud belekötni.
Az, ahogy te végül felmondtál, és adott esetben nem töltöd ki a felmondási idődet, jogilag támadható.
Azt viszont senki nem tudja, hogy a munkáltatód csinál ebből problémát vagy sem.
Én a törvényes (szabályos) eljárásra fókuszáltam a leírásomban, senkit soha nem fogok szabálytalanságra búzdítani. Az mindenkinek legyen a magánügye...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!