Normális, ha tanárként elfáradok/unk így tanév végére?
Más jellegű a tanítás, brutálisan igénybe veszi az embert. 4 évig tanítottam egy szakközépben, mielőtt otthagytam a tanári pályát. Akkor huszonéves voltam, mégis minden nyárra úgy elfáradtam, hogy bele tudtam volna pusztulni.
Most a harmincas éveim végén vagyok, egy pörgős SSC-ben dolgozom, és soha nem fáradok el annyira, mint anno a tanítástól.
A több hónapos nyári szünet a mese.
Nekik pénteken lett vége, és augusztus közepén már kezdődik.
Közben nyári tábor, általános iskolában napközis tábor.
Július 1-jétől augusztus 15-ig összesen 33 munkanapnyi szabadság jár nyáron.
Állítom, neked több van.
Aug. 16-án nagyértekezlet, a tanév előkészítésének kezdete. Aztán szakértekezletek egymás hátán; tantárgyi felosztások; pótvizsgák; tanmenetek, leltár, a terem berendezése, tankönyvek, órarend, tanévnyitó ünnepségre felkészítés, szakleltár, eszközleltár, stb.
Aug. 21-től már reggeltől estig bent.
Még bejön aug. 19-20, de aztán kezdődik a hajrá.
De vond le belőle a nyári üdültetést, tábort is.
Te miről beszélsz?!
Állandó szellemi és idegi , érzelmi készültségben vagy.
Átlag napi 5-6 tanóra, átlag 25 -30 diák.
Naponta átvágtat rajtad kb. 2-300 diák.
Mindegyikre (!) figyelemmel kell lenned: érdeklődését felkelteni, ébren tartani, feleltetés, dolgozatok előkészítése majd javítás;
Egyénenként követni a haladásukat.
Kapcsolattartás kollégákkal, szülőkkel, diákokkal, stb.
Rengeteg adminisztráció, órák előkészítése, eszközök feltöltése; folyamatos koncentráció a saját és a diákok munkájára Stb.
Az év vége, az utolsó hónap aztán sűrített. 🙃
Jó, hogy a záró testületi értekezlet után mint a zollstock esik össze az ember.
De én imádtam, szenvedélyes hivatásom volt.
Szerintem ebben benne van az is, hogy tudod, meddig kell tartalékolni az energiádat, ezért pont addigra el is fáradsz, mire szünet lesz. Ha egy hónappal előbb kezdődne, akkor addigra lennél pont ilyen fáradt.
De egyébként egyértelmű, hogy a tanév vége egy tanárnak (vagy bármelyik iskolában dolgozónak) nagy hajtás, más, mint ami az év többi részében van, ezért ez a szakasz fárasztóbb, mint az év többi része.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!