Ez esetben mi alapján választják ki az új munkatársat?
Szinte azonnal tudtam jelentkezni egy állásra, ahonnan még aznap felhívtak, majd az elmúlt hetekben összesen három sikeres interjúm volt a vállalatnál. Az utolsó interjún az interjúztató azt mondta, hogy mivel nem az ő döntési körébe tartozik az új munkatárs kiválasztása, ezért nem tud nekem ígérni semmit, mert van több jelentkező is. Ebben az esetben, ha én ezidáig minden feltételnek megfeleltem és jól vettem a számolós, logikai, szaktudást igénylő feladatokat, illetve az alap hr kérdéseket is, akkor mi lehet az, ami miatt esetleg mégsem engem választanak majd?
A bérigényt ne írjátok, mert az esetemben speciálisan alakult a cég oldaláról, úgyhogy az nem tényező.
Objektivitást várni egy személyes interjútól fából vaskarika. Lehet áltatni magunkat, hogy jaj, micsoda emberismerők vagyunk, de az interjú arról szól, hogy kiskutyaként körbeszaglásszuk a jelentkezőt, és a végén vagy csóváljuk a farkunkat lihegve, vagy morgunk, esetleg behúzott füllel elsomfordálunk. Nincs ezzel gond, csak helyén kell kezelni mindkét oldalról.
Oké, nem voltam teljesen fair, mert az interjúk praktikus előnye az organikussága, kötetlensége, hogy ott helyben tudunk reagálni egymásra, és oda fókuszálni, ami érdekesebb. Ettől eltekintve olyan az egész, mint egy randi. A sikertelen randi után is le lehet vezetni, hogy én tökéletes jelölt voltam a csajnak, de ha nem mozdult meg neki valami a bugyiban, akkor ennyi volt.
A másik, amit mondani akartam, hogy egy elutasítás mögött olyan okok is lehetnek, amit álmában nem gondolna az ember kívülről. A kedvencem: menet közben a nagyfőnök meggondolta magát, mégsem kell ember. Három lenyűgöző, 110%-os jelölt, már három körön túl voltak, erre mindhármat elutasítottuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!