Mennyi időbe telik munkát találni átlagosan? Nektek hány hét vagy hónap után sikerült?
Az adott területről függ. Nyilván eladónak vagy gyárba már másnap mehetnél. Minden pejoratív utalás nélkül írom.
Viszont végzettséghez kötött, komolyabb munkakörhöz nem ritka, hogy fél évet is kell keresgélni. Sőt.
Nekem eddig egy váltásom volt életem folyamán.
AZ úgy zajlott, hogy január 31-én befejeztem a régi helyen, február elsején az új helyen kezdtem. De nyilván ez úgy zajlott, hogy felmondtam.. aztán rá pár napra jött ez a lehetőség ahova jelentkeztem és fel is vettek.
Jogászként olyan 10 hónap- 1 év. Még úgy is, hogy van gyakorlat.
De ez azért összetettebb, mert jogász és jogász között nagyon komoly különbségek lehetnek már végzettségi szempontból is.
Nagyon sok helyre egy szakvizsgás jogász már túlképzett, míg van ahova pont szakvizsgával rendelkező kell, és akkor még nem is beszéltem a szimpátiáról vagy a tanulmányi eredményi elvárásről (igen, van munkahely, aki konkrétan kiköti, hogy milyen tantárgyból milyen vizsgaeredményt vár el a diplomában, illetve diploma minősítést).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!