Elfogadnátok ezt a munkalehetőséget?
Szakmám szerint rendszergazda vagyok, úgy volt, hogy sikerül is állást találnom.
Azonban nem rendszergazda leszek egy cégnél, hanem irodai adminisztrátor, közel sem ugyanaz. Szóval már itt kicsit csalódás a dolog, hogy úgy volt, hogy rendszergazda, de mégsem.
Feljebb lehet lépni a ranglétrán és elvileg, ha üresedik egy infós hely, akkor én lennék ott majd. Na hát tudjuk jól, hogy ebből semmi sem lesz igaz.
Rendszergazda vagyok, de képtelen vagyok egy helyben ülni. Heti 5x edzek, naponta van 30 ezer lépésem, nekem ez egy szenvedés. Aki azt mondja, hogy jó irodában dolgozni azt nem tudom, hogy hogyan mondhatja ezt. Előző munkahelyen is ez volt a probléma, 8 órában egyhelyben, csak nézed a monitort, semmi beszélgetés senkivel. Itt is ez lenne, mert az előző munkahelyen is 40-50 éves emberekkel voltam összezárva, és itt is hasonló az életkor. (20 éves vagyok) Introvertált vagyok, de az még nekem is sok volt, ami az előző munkahelyen volt..
nettó 290 ezer lenne a fizetés, 100km oda vissza az utazás.
Nyilván a semminél jobb, de ennyit bárhol megkeresek és valószínűleg nem is kell hozzá egy irodában döglenem..
Vélemények?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Itt nálunk a takarítók 380 nettót kapnak, valamit rosszul csinálsz.
Tudom mert dugom az egyiket, jó kis roma csaj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez a kérdés paródia?
Ha komoly, és éhes vagy, fogadd el, különben ne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem, hacsak nem elengedhetetlen, hogy sürgősen megkapjam azt a pénzt.
1. Túl messze van. Semmilyen állásért nem utaznék ennyit.
2. "úgy volt, hogy rendszergazda, de mégsem" - ez nem korrekt munkaadó. Mert más lenne, ha eleve tudtad volna, hogy ez más munkakör. "elvileg, ha üresedik egy infós hely, akkor én lennék ott majd. Na hát tudjuk jól, hogy ebből semmi sem lesz igaz" - ezt teljesen jól látod.
3. Túlképzett vagy ehhez a munkához.
4. Kevés a fizu.
#5
Az utazás még annyira nem gond, mert az előző munkahelyem is ebben a városban volt. Sőt, gyakorlatilag ez a legközelebbi munkalehetőség.
De ez az irodai meló engem kikészít, nem tudok egy helyben ülni, max próbaideig bírnám, és ennyi.
Nem éhezek, nem létfontosságú, ennél csak jobbat tudnék szerintem keresni, csak hát ott van a bizonytalanság. Mi van, ha még ilyet se sikerül?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Rendszergazda is ücsörgős munka sokszor, mást kellett volna választanod, ha ezt ennyire nem bírod. IT terület sajnos ilyen.
Autóval napi 100 km ilyen fizetés mellé anyagi csőd, a fizetésed kb negyede elmehetne a tankolásra és akkor még az egyéb fenntartási költségekről nem beszéltünk. Tömegközlekedéssel meg gyanítom, nem kevés idő, de ezt persze neked kell érezned már.
7#
Igen, eléggé megváltozott az életmódom és az érdeklődési köröm, ezért is fogok szeptembertől egyetemre menni és valami olyat tanulni, ami érdekel is.. Csak hát addig nem kellene itthon ülni..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nettó 290 ezer lenne a fizetés, 100km oda vissza az utazás."
Tony is (Blöff c. film) megmondta: minden a matekon múlik...!
100km az utazás oda-vissza, céges busszal 1-1 óra kereken, autóval 40-40 perc.
Egyedülállóként, házat fenntartani + élelmet vásárolni! Sürgősen felejtsd el!!!
Szüleiddel élsz és naponta eléd teszik az ételt, nem kell rezsit fizetned, akkor ugródeszkának elmegy, majd nézel jobb helyet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!